Egyéb kategória

Hurrá! Idén is szoríthatunk egy magyar alkotásért az Oscar-gálán

A Saul fia után idén is lesz egy magyar alkotás a 89. Oscar-gálán, ugyanis Deák Kristóf filmje bekerült az öt legjobb élő szereplős rövidfilm közé.

vous - 2017.01.24.
Hurrá! Idén is szoríthatunk egy magyar alkotásért az Oscar-gálán

Los Angelesben nyilvánosságra hozták a legrangosabb hollywoodi elismerés, az Oscar-díj jelöltjeit. Szerencsére idén is érintettek vagyunk az egyik kategóriában, egészen pontosan az élő szereplős rövidfilmek közé választotta be az amerikai filmakadémia Deák Kristóf Mindenki című alkotását. Ebben a kategóriában magyar alkotást először 1963-ban jelöltek, a Szabó István rendezte Koncert producere az amerikai Ezra Baker volt. A rövidfilmek között több mint fél évszázad után került ismét a végső győzelemre esélyes öt film közé magyar mű – írja az MTI.

Objektum doboz

A Mindenki (angol címén Sing) a kilencvenes évek elején játszódik, iskolai környezetben vizsgálja a hatalmi viszonyokat gyerekek és egy gátlástalan tanárnő történetén keresztül. A 25 perces film főszereplői Gáspárfalvi Dorka, Hais Dorottya és Szamosi Zsófia. Producere a rendező mellett Udvardy Anna volt.

Gratulálunk, és nagyon szurkolunk majd február 26-án!

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Különleges nézőpontból mutatja meg a BudaPartot az idei fotópályázat nyertes alkotása Több mint 130 pályamű közül választották ki a legjobb képeket
Világ
Különleges nézőpontból mutatja meg a BudaPartot az idei fotópályázat nyertes alkotása Több mint 130 pályamű közül választották ki a legjobb képeket
vous - 2026.07.28.
Lezárult a BudaPart ötödik alkalommal meghirdetett fotópályázata, amelyre idén több mint 130 alkotás érkezett. A pályázók a városnegyed építészeti formáit, különleges részleteit és vízparti hangulatát örökítették meg. A háromfős szakmai zsűri döntése alapján az első helyezést Bődi Zoltán alkotása nyerte el.

Otthon

Így frissítik otthonaikat a magyarok: a kisebb kiegészítők mellett az ágyak és kanapéágyak iránt is nőtt a kereslet
Otthon
Így frissítik otthonaikat a magyarok: a kisebb kiegészítők mellett az ágyak és kanapéágyak iránt is nőtt a kereslet
vous - 2026.10.15.
A rendszeres otthonfrissítésben a tárolók és a lakástextilek kapják a főszerepet: a JYSK megbízásából készült piackutatás szerint a megkérdezettek 40 százaléka évente vagy gyakrabban vásárol tárolókat, 37 százalékuk pedig lakástextileket. A vállalat magyarországi értékesítési adatai eközben a nagyobb bútorok iránti kereslet erősödését is jelzik: az előző pénzügyi évben az ágykeretek forgalma 45,9, a kanapéágyaké 38,3 százalékkal nőtt az azt megelőző pénzügyi évhez képest. A választásban a személyes tapasztalat is meghatározó: a kutatás résztvevőinek közel fele a kipróbálást fontosabbnak tartja az inspiráló látványnál.