Egyéb kategória

Ti elmennétek pizsamában dolgozni? Én megtettem!

Szerkesztőségünk imádja a kihívásokat: volt már, aki a kávéról mondott le egy hétig, de olyan is akadt, aki a sminkcuccait tette félre egy darabig. 7alvó napunkon egyértelmű volt, hogy végre egy pizsamás kihívás veszi kezdetét, de nem úgy, ahogy gondolnátok. A feladat nem merült ki az alvásban, főszerkesztőnk, Eszter kérésére „játszottam” egyet a hétköznapi és az alvós ruháimmal. Nézzétek meg a végeredményt! 

vous - 2017.02.02.
Ti elmennétek pizsamában dolgozni? Én megtettem!

Mint tudjuk, a trendek körforgása állandó, egyesek szerint a divat már semmi újat nem tud mutatni. Ami egyszer felkapott volt, 10-20 év múlva tuti visszatér, ráadásul minden szakember a múltból meríti ihleteit. Hisz honnan máshonnan is tehetné? De egyet leszögezhetünk: ha egy ruhadarab, trend újra hódító útra indul, az nem ugyanúgy tér vissza, mint azt elődjei tették. És ez adja a divat igazi igazalmát, érdekességét. Na meg az is, hogy ma már az egyetlen fontos szabály, hogy nincs szabály – szerintem.

Bátran vásárolhatunk gyerekosztályon, férfiosztályon, ha úgy tartja kedvünk. Vagy épp magas sarkúhoz melegítőnaciba bújhatunk, mert az úgy trendi, és kész. Hol van már az, hogy a ruhadarabokat csak az elsődleges funkcióik szerint használjuk? Sehol! A legújabb cikkem kedvéért ezen a gondolaton felbuzdulva arra gondoltunk, megmutatjuk, mennyire játékos tud lenni egy ruhatár minden darabja. Mennyire egyszerűen becsempészhetünk egy pizsamafelsőt egy hétköznapi szettbe, anélkül hogy ujjal mutogatnának ránk.

S hogy ez azt jelenti, hogy ma már minden pizsama utcai ruhának tűnik, vagy minden utcai ruha beillik egy pizsamának, azt döntsétek el ti!

#trendi

A legkényelmesebb és „legmaibb” szett talán a burgundi színű pizsamafelsőmnek köszönhetően készült el. A színek, habár nem a greenery jegyében lettek összeállítva, igazi őszies feelinget keltenek. A szőrös kabátokkal, mellényekkel már jó ideje összebarátkoztam, de sosem gondoltam volna, hogy egy oversized alvós pólóval ilyen jól mutatnának. Pedig de!

Forrás:
Kerepeczki Anna

#vagány 

Egy ideje tömve vannak a boltok crop topokkal, ráadásul ezek a felsők már nemcsak a fesztiválviseletek, de a pizsamák világába is beférkőztek. Nemrég szereztem be egy igazi nyári pizsit, amit a vagányságának és a színeinek köszönhetően könnyű volt összepárosítani egy sárga blézerrel. Jelentem: egy koncertre vagy lazább buliba simán felvehető! 

Forrás:
Molnár Anikó

#laza

Habár az ember azt hinné, egy kockás felsővel a legkönnyebb a „játék”, mégis ez okozta a legnagyobb fejtörést. A hosszított, kockás ingruhában nem sikerült jól éreznem magamat. Pont amiatt éreztem magamat kellemetlenül, ami miatt alváshoz tökéletes ez a felső: túl laza, túl bő volt. Úgy éreztem benne magamat, mintha otthon lennék – nem a jó értelemben. Ettől függetlenül az irodában senkinek nem tűnt fel, hogy ez egy pizsamafelső, sőt volt, aki meg is jegyezte: milyen jó az ingem!

Forrás:
Molnár Anikó

#szexi

A lányok kedvence egyértelműen ez az összeállítás lett. Míg Emcsi eszméletlenül szexinek nevezte, addig fotósunk, Anna csak „rocker”-szettként emlegette. A fekete selyemfelső tehát óriási sikert aratott, amit valószínűleg egy pénteki buliba simán felvehet az ember lánya, ha nem annyira szégyellős, mint én! 

Forrás:
Kerepeczki Anna
Norie blog pizsama

NORIE-blog – Szép álmokat hozó pizsamák, amelyeket imádni fogtok

„Imádok aludni! Évek óta ez a Facebook-oldalam borítóképén is a szöveg: az alvás a hobbim. Tényleg így van, főleg mostanában, amikor elég nagy a hajtás. Most minden alvás egy igazi kincs, így szeretek arra kellően felkészülni.”

Takács Nóra szuper pizsamákat mutatott nektek korábban. Lemaradtatok? Nézzétek meg ITT! 

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Különleges nézőpontból mutatja meg a BudaPartot az idei fotópályázat nyertes alkotása Több mint 130 pályamű közül választották ki a legjobb képeket
Világ
Különleges nézőpontból mutatja meg a BudaPartot az idei fotópályázat nyertes alkotása Több mint 130 pályamű közül választották ki a legjobb képeket
vous - 2026.07.28.
Lezárult a BudaPart ötödik alkalommal meghirdetett fotópályázata, amelyre idén több mint 130 alkotás érkezett. A pályázók a városnegyed építészeti formáit, különleges részleteit és vízparti hangulatát örökítették meg. A háromfős szakmai zsűri döntése alapján az első helyezést Bődi Zoltán alkotása nyerte el.

Otthon

Így frissítik otthonaikat a magyarok: a kisebb kiegészítők mellett az ágyak és kanapéágyak iránt is nőtt a kereslet
Otthon
Így frissítik otthonaikat a magyarok: a kisebb kiegészítők mellett az ágyak és kanapéágyak iránt is nőtt a kereslet
vous - 2026.10.15.
A rendszeres otthonfrissítésben a tárolók és a lakástextilek kapják a főszerepet: a JYSK megbízásából készült piackutatás szerint a megkérdezettek 40 százaléka évente vagy gyakrabban vásárol tárolókat, 37 százalékuk pedig lakástextileket. A vállalat magyarországi értékesítési adatai eközben a nagyobb bútorok iránti kereslet erősödését is jelzik: az előző pénzügyi évben az ágykeretek forgalma 45,9, a kanapéágyaké 38,3 százalékkal nőtt az azt megelőző pénzügyi évhez képest. A választásban a személyes tapasztalat is meghatározó: a kutatás résztvevőinek közel fele a kipróbálást fontosabbnak tartja az inspiráló látványnál.