Egyéb kategória

Feketéből szőke tincsek: ez történik, amikor leszívatjátok a hajatokat

Akinek természetesen sötét hajszíne van, vagy egyszer feketére festette, annak a szőke haj csak távoli álom lehet. Kivéve persze akkor, ha bevállaljátok a hajleszívást, amiről viszont elég sok rémsztorit lehet hallani. Most eláruljuk, mi is történik ilyenkor.

vous - 2017.04.02.
Feketéből szőke tincsek: ez történik, amikor leszívatjátok a hajatokat

Amikor tini voltam, egy hirtelen jött ötletnek köszönhetően befestettem a hosszú hajamat feketére. Mert gondoltam, így nagyon vagány leszek. Hát, nem lettem. A fehér bőröm miatt folyton azt hitték, hogy sápadt vagyok, ráadásul a hajam is töredezni kezdett. Szóval gondoltam, ideje visszabarnulni, így vettem festéket. Na, ekkor szembesültem azzal, hogy a feketét nem lehet csak úgy visszaváltoztatni; a lenőtt rész bebarnult, a többi maradt sötét. Még jó, hogy tél volt, mert fél éven át a sapkám volt a legjobb barátom!

Forrás:
pexels.com

Akkoriban nem mertem bevállalni a hajleszívást, mert én is elég sok horrortörténetet hallottam már róla. De hogy mi is történik ilyenkor igazából? A Hello Giggles szerint a következők:

1. A hajatok szerkezete megváltozik

A kémiai összetevők megváltoztatják a hajatok szerkezetét, pláne, ha gyakran kell leszívatni a frizurátokat. Legtöbbször ez abban nyilvánul meg, hogy az addig erősebb szálú haj elvékonyodik, durvább tapintású lesz, vagy szárazabb – de ez részben egyénfüggő is, így akár be is hullámosodhat. A töredezett hajvégek pedig gyakoribbak lesznek.

2. A természetes pigmentek eltűnnek

Amikor leszívják a hajatokat, azzal eltávolítják belőle a melaninokat is, azaz a természetes pigmenteket. Ezt nem is lehet visszafordítani, épp ezért javasolják annyira szakértők, hogy ne szőkítsétek túl a hajatokat, és mindenképpen használjatok pakolást.

sarkadi-nikolett-nina-unikornis-szivarvany-haj-frizura1

Szivárványszínek és cukiság a köbön – bevállaltam az unikornishajat

Rózsaszín, lila, sárga, kék. Ennyi színt egyszerre már nagyon régen viseltem magamon – pláne a hajamon! Unikornis témájú napunkon azonban arra vállalkoztam, hogy behódolok az internet egyik legőrültebb hajtrendjének, és kipróbálom, milyen az élet szivárványszínű unikornishajjal.

A cikket IDE kattintva olvashatjátok el.

3. Könnyebben összekócolódik a hajatok

Mivel a hajszálak sokkal szárazabbak és durvábbak lesznek tőle, fellép a „madárfészek” effektus. Ez azt jelenti, hogy könnyebben összekócolódnak a tincsek a legkisebb szél hatására is, ami, mondanom sem kell, de tovább roncsolja a hajatokat.

4. Az UV-fénnyel óvatosnak kell lennetek

A leszívott haj egyik ellensége a nyári napsütés, mert az UV-fény nem csak a bőrötöknek ártalmas. A kiszőkített tincsek már egyébként is rosszabb állapotban vannak, amit a további kifakítás csak még inkább megkárosít.

Mivel az én hajam vége is szőkítve van, tapasztalatból mondom, hogy tényleg megváltozik a szerkezete. Nem annyira dús és puha, mint néhány hónappal ezelőtt, és tényleg könnyebben töredezik. Odafigyeléssel, ügyesen megválasztott hajbalzsamokkal és pakolással viszont meg lehet előzni a problémát.

Forrás:
pexels.com
Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Különleges nézőpontból mutatja meg a BudaPartot az idei fotópályázat nyertes alkotása Több mint 130 pályamű közül választották ki a legjobb képeket
Világ
Különleges nézőpontból mutatja meg a BudaPartot az idei fotópályázat nyertes alkotása Több mint 130 pályamű közül választották ki a legjobb képeket
vous - 2026.07.28.
Lezárult a BudaPart ötödik alkalommal meghirdetett fotópályázata, amelyre idén több mint 130 alkotás érkezett. A pályázók a városnegyed építészeti formáit, különleges részleteit és vízparti hangulatát örökítették meg. A háromfős szakmai zsűri döntése alapján az első helyezést Bődi Zoltán alkotása nyerte el.

Otthon

Így frissítik otthonaikat a magyarok: a kisebb kiegészítők mellett az ágyak és kanapéágyak iránt is nőtt a kereslet
Otthon
Így frissítik otthonaikat a magyarok: a kisebb kiegészítők mellett az ágyak és kanapéágyak iránt is nőtt a kereslet
vous - 2026.10.15.
A rendszeres otthonfrissítésben a tárolók és a lakástextilek kapják a főszerepet: a JYSK megbízásából készült piackutatás szerint a megkérdezettek 40 százaléka évente vagy gyakrabban vásárol tárolókat, 37 százalékuk pedig lakástextileket. A vállalat magyarországi értékesítési adatai eközben a nagyobb bútorok iránti kereslet erősödését is jelzik: az előző pénzügyi évben az ágykeretek forgalma 45,9, a kanapéágyaké 38,3 százalékkal nőtt az azt megelőző pénzügyi évhez képest. A választásban a személyes tapasztalat is meghatározó: a kutatás résztvevőinek közel fele a kipróbálást fontosabbnak tartja az inspiráló látványnál.