Trend

Köszönjetek el a neonszínektől idén nyáron – ezt a két színt viseljétek helyette

Lassan beköszönt a nyár, így a ruhatárunk is színesbe borul, azonba, míg tavaly a neonszínekhez nyúltunk, idén ezt ne tegyük, de nem is tehetnénk.

vous - 2017.05.09.
Köszönjetek el a neonszínektől idén nyáron – ezt a két színt viseljétek helyette

Úgy tűnik, a neonszíneknek búcsút inthetünk – legalábbis a 2017-es nyári szezonban. Számomra ez nagyon szomorú hír, ugyanis kedvelem a rikító színeket, szerintem rendkívül jól fel tudnak dobni egy egyszerű szettet. 

Stylisttanuló Nórink azonban lerántott a földre, elárulta, hogy idén nyáron a neonszínek nincsennek terítéken, a boltok polcain sem találkozhatunk velük. A neonszínek helyett sokkal finomabb árnyalatok hódítanak.

„Egy időre végre búcsút mondhatunk a szürkeségnek, a komor hangulatnak és a réteges öltözködésnek.

Friss színek, izgalmas fazonok és szuper minták ékesíthetik a tavaszi gardróbunkat, idén a neonszínek viszont háttérbe szorulnak.

Ha nem neon, akkor mi?

Mint minden évben, idén nyáron is vannak trendszínek. Ezek 2017-ben leginkább az élénksárga (nem neon), valamint a rózsaszín árnyalatai. 

Objektum doboz

Objektum doboz

Objektum doboz

sárga divat

A nagy sárgadilemma – így viseljétek a legvidámabb színt a színtípusotokhoz illően!

Nemcsak az irigység, de a vidámság színe is, éppen ezért érdemes a nyári napokon sárga színt csempészni a ruhatárunkba! Ja, és azt mondtam, hogy szinte mindenkinek jól áll? Bizony! Mutatjuk, hogyan!

A teljes cikket ITT olvashatjátok tovább! 

Objektum doboz

Objektum doboz

Objektum doboz

Trend ide vagy oda, ha ti (ahogy én is) jól érzitek magatokat a neonszínekben, akkor bátran viseljétek!

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Otthon

Ipari építkezés: a jó szervezés már a tervezőasztalnál kezdődik
Otthon
Ipari építkezés: a jó szervezés már a tervezőasztalnál kezdődik
vous - 2026.10.26.
Egy gyártócsarnok vagy raktár felépítése nagy döntés, amelynek következményei hosszú évekre meghatározzák egy vállalkozás működését. A sikerhez nem elég a jó terv: a műszaki igényeket, a szabályokat, a költségkeretet és a kivitelezés menetét is össze kell hangolni. Ha valamelyik részlet kimarad, annak később ára és időveszteség lehet.