Egyéb kategória

Trendelőrejelzés – ezek a kedvencek várnak majd idén ősszel a boltokban

Bár úgy tűnhet, még éppen csak hogy kihevertük a karácsonnyal, majd a húsvéttal járó költekezéseket és kajakómát, azért javában telik az idő. Tudtátok, hogy már csak 208 nap van hátra az évből? Mutatom is, a nyári trendek után milyen őrületek várnak ránk, amiket érdemes lesz megszeretnünk! 

vous - 2017.06.06.
Trendelőrejelzés – ezek a kedvencek várnak majd idén ősszel a boltokban

Míg a nyári kedvenceket óriási fodrok, puffos ujjak és a nagyi tapétája ihlette virágminták borítják, addig ősszel talán – de csak talán – egy fokkal visszafogottabb darabok várnak majd ránk. A párizsi Vogue tavasszal 26 különböző trendet gyűjtött össze, amikkel elkezdhetünk megbarátkozni. Ezek között természetesen akadnak megbotránkoztató vagy épp unalmas trendek is,

mint például a sokakat kiakasztó színes szőrmék vagy a már lerágott csont kategóriába eső maszkulin szettek.

Mielőtt kikattintanátok a cikkből, szólok: a kifutók 5 legvállalhatóbb trendjét hoztam ma el nektek, amik, mint tudjuk, még finomabb verzióban kerülnek majd ősszel a boltok polcaira. Készen álltok? 

Farmer tetőtől talpig

Szeretitek a farmert? Ha nem, gyorsan barátkozzatok össze, ősszel ugyanis az eddiginél jobban befészkeli magát a gardróbunkba. Eddig ti is azt hittétek, farmeringhez szigorúan tilos farmernadrágot párosítani? Nos, ideje ezt újragondolni! Pár hónap, és nem kell attól félnünk, hogy túlzottan texasira vesszük a fazont: tetőtől talpig farmerbe borulhatunk. Igen, még akár cipőben is! Takács Nóra korábbi blogját megnézve már inspirálódhattok is. 

Forrás:
Vogue

Forrás:
Vogue

Forrás:
Vogue

Forrás:
Vogue

Pöttyök mindenhol

Míg a legtöbb szezonban – legyen szó tavaszról, nyárról vagy akár őszről – a csíkok hódítanak, addig idén ősszel változik a helyzet. A pöttyök, pláne a polka pöttyök teljesen átveszik az uralmat. A romantikus minta megtalálható lesz ruhákon és kiegészítőkön is. Ha nem féltek a játékos, könnyed, már-már kislányos összhatástól, válasszatok nagyobb pöttyöket, míg a nőies, kifinomult stílust követők maradjanak a polka verziónál. Hogy mire figyeljetek még? Egy korábbi mintakisokosunkból mindent megtudhattok. 

Forrás:
Vogue

Forrás:
Vogue

Forrás:
Vogue

Forrás:
Vogue

Mátrix lvl 2017

Ha valami igazán szexire, nőiesre, de egyben vagányra vágytok, akkor ősszel érdemes beszereznetek néhány bőrhatású és latex kedvencet. Könnyű dolgotok lesz, ugyanis az ősz legnagyobb trendjét mintha csak a Mátrix ihlette volna: bőrruhák, latexkiegészítők és túlcsorduló szexiség jellemzi a kifutón végigvonuló őszi szetteket.

Forrás:
Vogue

Forrás:
Vogue

Forrás:
Vogue

Forrás:
Vogue

Türkiz minden mennyiségben

Habár mint tudjuk, 2017 színe a #greenery lett, úgy tűnik, a trendek lehet, hogy egy fokkal kékebb irányba mennek el. A kifutón látottak alapján a türkizkék újra hódító útján indul. Utoljára 2010-ben örülhettünk ennek az árnyalatnak, amikor is a Pantone az év színének kiáltotta ki. Reméljük, a kékeszöld árnyalatot valóban viszontláthatjuk kedvenc üzleteinkben, így végre lenne valami könnyed, valami játékos és valami vidám a tömérdek mennyiségű mustársárga és burgundi ruha között. 

Forrás:
Vogue

Forrás:
Vogue

Forrás:
Vogue

Forrás:
Vogue

Továbbra is metálban csillogunk

Már jó néhány szezonja annak, hogy az első metálfényű cipők, kiegészítők belopták magukat a köztudatba. Azóta az ezüst és arany árnyalataiban pompázó kiegészítők és ruhák óriási kedvencek lettek, nem véletlenül: egy-egy metálfényű darab a legunalmasabb hétköznapi vagy minimalista szettet is magasabb szintre emeli. Nos, idén ősszel akár tetőtől talpig metálfényben csilloghattok, így még csak szilveszter sem kell ahhoz, hogy Beyoncénak érezhessétek magatokat. 

Forrás:
Vogue

Forrás:
Vogue

Forrás:
Vogue

Forrás:
Vogue
Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Különleges nézőpontból mutatja meg a BudaPartot az idei fotópályázat nyertes alkotása Több mint 130 pályamű közül választották ki a legjobb képeket
Világ
Különleges nézőpontból mutatja meg a BudaPartot az idei fotópályázat nyertes alkotása Több mint 130 pályamű közül választották ki a legjobb képeket
vous - 2026.07.28.
Lezárult a BudaPart ötödik alkalommal meghirdetett fotópályázata, amelyre idén több mint 130 alkotás érkezett. A pályázók a városnegyed építészeti formáit, különleges részleteit és vízparti hangulatát örökítették meg. A háromfős szakmai zsűri döntése alapján az első helyezést Bődi Zoltán alkotása nyerte el.

Otthon

Így frissítik otthonaikat a magyarok: a kisebb kiegészítők mellett az ágyak és kanapéágyak iránt is nőtt a kereslet
Otthon
Így frissítik otthonaikat a magyarok: a kisebb kiegészítők mellett az ágyak és kanapéágyak iránt is nőtt a kereslet
vous - 2026.10.15.
A rendszeres otthonfrissítésben a tárolók és a lakástextilek kapják a főszerepet: a JYSK megbízásából készült piackutatás szerint a megkérdezettek 40 százaléka évente vagy gyakrabban vásárol tárolókat, 37 százalékuk pedig lakástextileket. A vállalat magyarországi értékesítési adatai eközben a nagyobb bútorok iránti kereslet erősödését is jelzik: az előző pénzügyi évben az ágykeretek forgalma 45,9, a kanapéágyaké 38,3 százalékkal nőtt az azt megelőző pénzügyi évhez képest. A választásban a személyes tapasztalat is meghatározó: a kutatás résztvevőinek közel fele a kipróbálást fontosabbnak tartja az inspiráló látványnál.