„Egész életemben magabiztos voltam, kislánykorom óta a szüleimtől mást sem hallottam, csak hogy gyönyörű és tehetséges vagyok. Még ha nem is én voltam a legmenőbb vagy legokosabb lány az osztályban, egy percig sem kételkedtem abban, hogy erős és magabiztos személyiség vagyok. Elképzelhetetlennek tartottam, hogy eljöhet az idő, amikor nem leszek kibékülve önmagammal…” – kezdi történetét Anett, aki a VOUS vendégszerzői felhívására jelentkezett. A következő sorokban Kalmár Anett írását olvashatjátok.

Idővel egyre csak többet és többet akartam kihozni magamból. Amikor gimnáziumba kerültem, elhatároztam, hogy változtatok az étkezési szokásaimon és az egész életmódomon. Rengeteg különböző sportágban kipróbálhattam magam, de végül a spinning volt az, ami a legjobban magával ragadott. Ezek mellett a jegyeim is egyre csak javultak, az osztály legjobb tanulója voltam éveken keresztül. A tiszta étkezésnek és a rendszeres sportnak köszönhetően fogytam 6 kilót, amit azóta sem szedtem vissza, pedig majdnem négy év eltelt azóta.
Úgy éreztem, hogy külsőleg és belsőleg is teljesen összhangban vagyok önmagammal. Annyira pozitív és erős voltam, hogy ha nehézség adódott az életemben, eszembe sem jutott elkeseredni. Ehelyett a leghatékonyabb megoldásokat kerestem, és egyáltalán nem éltem meg az élet nehézségeit tragédiaként.
Lett egy megszokott és bevált rendszer az életemben az étkezés, a sport, a barátok és a szórakozás terén. Minden felhőtlen volt. Úgy éreztem, hogy enyém a világ.
Nagyratörő céljaim voltak a jövőmmel kapcsolatban, azt éreztem, hogy jobb híján bármire képes vagyok. Lett egy fantasztikus barátom, akivel a mai napig is egymás kezét fogjuk és támogatjuk egymást minden tekintetben. Nagyon hasonló az életszemléletünk, és mindketten igazán erős személyiségek vagyunk. Tudtuk, hogy ez a kapcsolat életünk egyik legjobb döntése. Vele még kerekebb lett a világ, minden a helyén volt az életemben, boldog voltam.

„Ááá, úgysem sikerül” – így lettem pesszimista emberből hirtelen optimista
„Egészen mostanáig nem volt önbizalmam, valahogy mindig pesszimista voltam. Sokan mondták, hogy ez nem jó dolog, de nem érdekelt, nekem az volt a jó, amit én gondolok, más véleménye nem számított. A barátaim így szerettek, vagyis próbáltak rajta(m) változtatni, de nem jártak sikerrel és hagyták is a dolgot. De egyszer csak minden megváltozott” – kezdi történetét Anna, aki a VOUS vendégszerzői felhívására jelentkezett. Egy korábbi cikkünkben Hancz Annamária írását olvashatjátok.
Teltek a hónapok és sok féltékeny időszakon mentem keresztül, ami egyáltalán nem tett jót a személyiségemnek. Abba a hibába estem, hogy jobban érdekelt, más éppen hogy néz ki, mit reggelizett aznap, milyen ruhát vásárolt vagy éppen hol bulizott, mint saját magam.
Természetesen magamat sem hanyagoltam el, csak emiatt, hogy mások életével foglalkoztam,
megrendült az önbizalmam, és az a legnagyobb probléma, hogy ezt nem azonnal vettem észre.
Több kedves, közeli ismerősöm is kérdezte tőlem korábban, hogy hol van az ő magabiztos Anettük. Én pedig nem is értettem, hogy miért kérdezik ezt tőlem, hiszen itt vagyok. Pont úgy, mint ahogyan eddig. Idővel rá kellett jönnöm, hogy nem így van.
A megrendíthetetlen magabiztosságom szinte észrevétlenül tűnt el. Folyamatosan azzal traktáltam a páromat, hogy nem vagyok szép, nem nézek ki jól, engem senki sem szeret, céltalan vagyok. Ha ez nem lenne elég, amint plusz pár dekát mutatott a mérleg, nem pontosan 49 kg-ot, beütött a baj. Borzasztóan éreztem magam, pedig egyáltalán nem kellett volna. Szerencsére a szerelmem mindvégig mellettem állt, támogatott és nap mint nap elmondta, hogy számára tökéletes vagyok. Ennél nem is kívánhatna jobbat. Elmondhatatlanul jólestek a szavai, viszont legbelül nem éreztem jól és jónak magam.
Az életem más területein sem volt más a helyzet. Egyszer csak arra jöttem rá, hogy nem akarok fejlődni, nem akarok több lenni. Megrekedtem egy ponton és azt éreztem, hogy most már örökre így marad minden. Lényegesen kevesebbet mosolyogtam, nem élveztem annyira az életem minden egyes pillanatát, mint korábban. Ami pedig a legrosszabb, azt éreztem, hogy nem is szeretnék semmit tenni. Jó nekem így, ahogy van.
Rengeteg idő eltelt és kezdtem azt érezni magamban, hogy ha továbbra is így állok a dolgokhoz, elveszíthetem a szeretteim egy részét, minden elveszhet, beleértve azt a remek rendszert, amit felépítettem. Eldöntöttem, hogy változtatni fogok.
Első lépésként elkezdtem olyan könyvek után kutatni, amik az önbizalom hiányának témáját dolgozzák fel. Olvastam Rhonda Byrne könyveit is, többek közt a Titok, a Varázslat illetve a Határtalan gondolatok című könyvet. Ezek mind azon az elven alapulnak, hogy ha összhangban maradok az embereket irányító erőkkel, ura leszek az életemnek. Tehát minden a gondolkodásmódon múlik.

Alámerültem a self-help világába, és választottam néhány valóban hasznos gondolatot
„Egyre többen akarják a lehető legtöbbet kihozni magukból, így a self-help biznisz a virágkorát éli. Akik egy személyes tréninget nem engedhetnek meg maguknak, máshol is kereshetik az útmutatást, hiszen könyvek, YouTube-videók, Instagram-oldalak is akadnak szép számmal a témában. A mennyiség viszont ez esetben is a minőség rovására megy: több a közhely, mint a valódi, tartalmas gondolat. Most mégis átrágtam magam ezernyi oldalon, hogy találjak öt olyan tanácsot, amit talán érdemes megszívlelni” – Viola cikkét ITT olvashatjátok tovább.
Megtanultam, hogy
egy helyzetet rengeteg szemszögből lehet nézni, viszont tudnunk kell, hogy melyik az a nézőpont, amit ha alkalmazunk, sokkal szebbnek és élvezhetőbbnek láthatjuk a világot.
Hasonlóan vélekedik Richard Templar is a Szegd meg a szabályokat, hogy boldog légy című könyvében. Rengeteg gyakorlatot végeztem el a könyvek segítségével, számos tanácsot megfogadtam és alkalmaztam is. Kezdtem erősebb lenni és éreztem, hogy végre hatással tudok lenni az életemre. Az pedig egyedül rajtam múlik, hogy ezt jó illetve rossz irányba fordítom.
Az i-re a pontot a Rafael Santandreu nevű pszichológus, Rózsaszínben a világ című könyve tette fel. A könyvet még most is olvasom, viszont már rengeteget tanultam belőle. Ő a kognitív pszichológiára, azaz a gondolkodás pszichológiájára építi fel a könyvet. Megtanultam, hogy hogyan küszöbölhető ki a teljesítményszorongás, illetve hogy tudom kizárni az engem érintő körülményeket és minden helyzetben boldog maradni.
Igaz, hogy régebben pontosan tudatában voltam ezeknek a dolgoknak, és alkalmaztam is őket, viszont a személyes példám megmutatja, hogy bármikor rossz irányba sodródhat az életünk. De a világ nem áll meg, tudni kell visszarázódni a rendes kerékvágásba, hiszen
mindenki boldog és kiegyensúlyozott életet szeretne élni és meg kell tanulni, hogy azt egyedül csak mi teremthetjük meg magunknak.

Legyél te is a VOUS vendégszerzője!
Van jó témátok? LEGYETEK A VOUS VENDÉGSZERZŐI!
A VOUS-lányok olvasói cikkeket keresnek, segítsetek megtalálni a legjobbakat! 😉 Ha szívesen kipróbálnátok magatokat vendégszerzőként, van olyan történetetek, amit megosztanátok más nőkkel, akkor eljött a ti időtök!
A részletekről mindent megtudhattok ITT.