Az gondolom, nektek is megvan, amikor panaszkodnátok a szüleiteknek, milyen nehéz és fárasztó a suli, majd a harmadik mondatnál helyretesznek titeket, hogy addig örüljetek, amíg csak tanulnotok kell, majd amikor napi 8 (10, 12) órát dolgoztok, és ott lesznek a csekkek, a házimunka ésatöbbi…

Lehet, én vagyok a szerencsés, hogy olyan munkám van, amit szeretek, de az hétszentség, hogy a büdös életbe nem fogom visszasírni a sulis éveket. Jó iskolákba jártam, barátok vettek körül, nem voltak teljesíthetetlen feladatok, visszagondolva akár hiányozhatna is. Mégis úgy gondolom, sokkal izgalmasabb szakasza kezdődik az életemnek.

Félreértés ne essék, nem a tanulással van bajom. Éljen a lifelong learning, az okos az új szexi, csak használható legyen az a tudás. Most, hogy végre nem előírt tanmenetek alapján kell gyarapítanom a tudásom, én dönthetem el, akarok-e, és ha igen, mit tanulni. Ez felszabadító.

Vannak olyan munkahelyek, ahol nem a megszokott munkarendben dolgoznak, de a legtöbben bizony kora reggel indulnak munkába. Míg az egyetemen ha be kellett menni reggel 8-ra, biztos voltam benne, hogy nem fogom túlélni ezt a kínt, ma meg mi sem természetesebb a korai kelésnél. Az egyetem az utolsó olyan hely, ahol ráértek sajnálni magatokat, a munkahelyeteken dolgozni fogtok ehelyett.

Ha korán kell munkába járnotok, rövid időn belül megtapasztaljátok, nem ugyanaz bemenni az előadásra, és ráborulni a padra másnaposan, mint letolni 8-10 órát maximális teljesítményt nyújtva. Nem, nem a főnökötök fog számonkérni, hol jártatok előző este, ti fogtok rájönni, hogy jobban értékelitek a pihentető éjszakát, mint a hajnalig tartó veretést.

Ezzel szorosan összefügg, hogy jobb esetben a barátaitok is dolgozó emberek, akiknél mindig becsúszik egy kis túlóra vagy csak hullafáradtak nap végére. Így összehozni a társaságot nehezebb, mint gondolnátok.