Egyéb kategória

Emlékeztek, mi volt az első film, amit a moziban láttatok? Mi igen, és el is áruljuk!

A szerkesztőségben néha fél mondatból születnek a legviccesebb beszélgetések, amelyekből aztán vagy lesz cikk, vagy nem. A következő írással semmi más célom nincs, csak hogy ti is üljetek fel egy kicsit a nosztalgiavonatra – velünk együtt –, és idézzétek fel, mikor, kivel, hol voltatok életetekben először moziban.

vous - 2017.08.23.
Emlékeztek, mi volt az első film, amit a moziban láttatok? Mi igen, és el is áruljuk!

Ha az emlékeim nem csalnak (az emlékeink elég gyakran vernek át bennünket), életemben először anyuval voltam moziban Békéscsabán, akivel Az erdő kapitánya című mesefilmet néztük meg. Popcorn és kóla nem volt, azt hiszem, nem is ettünk semmit. Csak arra emlékszem, hogy a teremben nagyon, nagyon sötét volt, és izgultam, hogy hogyan fogok így látni. Aztán persze megnyugodtam, amikor láttam, hogy a vászon milyen világos. A filmnek körülbelül egyetlen jelenetére sem emlékszem, csak azért tudom, miről szól, mert évekkel később újranéztem. De az első élmény mégis csak az első élmény.

Amúgy aki eddig csak A bolygó kapitányát ismerte, annak ajánlom Az erdő kapitányát.

Objektum doboz

Emcsi és Nóri: Az oroszlánkirály

Objektum doboz

Viola: Hófehérke…

Objektum doboz

… vagy A szépség és a szörnyeteg

Objektum doboz

Mojzi: Bambi (TALÁN)

Objektum doboz

popcorn-nasi-mozi

„Csak moziba ne!” – különleges helyek második randihoz

Az első randi izgalmas, de a második még inkább az. A második találkozáskor már tudjuk, hogy mit várhatunk el a sráctól, így egy kicsit mi is bátrabban viselkedünk. A második randin már tök legális a csók, ilyenkor általában eldől a kapcsolat sorsa. Szerintem nagyon fontos, hogy ilyenkor ne zárkózzatok be a kis közös világotokba, inkább menjetek emberek közé, randizzatok olyan helyeken, ahol egy csomó inger érhet titeket, ahol egy csomó közös emléket fogtok szerezni. A tippeket ide kattintva nézhetitek meg.

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Otthon

Ipari építkezés: a jó szervezés már a tervezőasztalnál kezdődik
Otthon
Ipari építkezés: a jó szervezés már a tervezőasztalnál kezdődik
vous - 2026.10.26.
Egy gyártócsarnok vagy raktár felépítése nagy döntés, amelynek következményei hosszú évekre meghatározzák egy vállalkozás működését. A sikerhez nem elég a jó terv: a műszaki igényeket, a szabályokat, a költségkeretet és a kivitelezés menetét is össze kell hangolni. Ha valamelyik részlet kimarad, annak később ára és időveszteség lehet.