„Az utóbbi pár hétben egyfajta 'kihívás' elé állítottam magamat – igyekeztem leszokni arról, hogy bármilyen internetes oldal kommentjeit elolvassam. Nem volt egyszerű, mert tényleg érdekel mások véleménye, látásmódja – még akkor is, ha az különbözik az enyémtől –, de úgy tűnik, csak élőszóban érdemes eszmét cserélni. Hogy miért? Mert a különböző fórumokon, közösségi oldalakon kialakult diskurzusok 80%-ban arra jók, hogy felidegesítsem magam rajtuk. Semmi többre” – kezdi történetét Dorottya, aki a VOUS vendégszerzői felhívására jelentkezett. A következő sorokban Tuza Dorottya írását olvashatjátok.
Hogy miért döntöttem úgy, hogy mellőzöm a kommenteket? A válasz egyszerű: a vérnyomásomat pillanatok alatt a magasba emelik, és ezzel egyidőben az IQ-szintemet minden erejükkel le akarják rángatni a saját szintjükre.
Nekem nincs szükségem annyi negatív dologra, amit a kommentszekció tartogat számomra, és sajnos nagyon kevés olyan felületet tudnék felsorolni, amelyikét szívesen olvasom, sőt, néha én magam is hozzászólok.
Tudom, hogy nem kellene ezt ennyire a szívemre vennem, okos ember csak továbbgörget, elkattint,
de elkeserít a kommentekben oly sokszor megtalálható rasszizmus, fafejűség, az empátia teljes hiánya, a borzalmas helyesírás, az agresszió, trágárság, a politikai nézetek habzó szájú kántálása, a tiszteletlenség, a „kihaénnem” és az „énjobbantudom” személyiségek ámokfutása.
Most nem a trollokra értem ezt, akik direkt bosszantják a jónépet a megjegyzéseikkel, hanem azokra, akik teljesen komolyan gondolják azt, amit leírnak. Tisztelet a kivételnek, hiszen vannak normális hozzászólók mindenhol, csak sajnos egyre kevesebben, talán már nekik sincs kedvük a fent említettekkel hadakozni.
Egy kérdés azonban továbbra sem hagy nyugodni: miért van az, hogy elvileg civilizált emberek így el tudják veszteni a fejüket bármilyen téma kapcsán, és olyanokat írnak, amiket – remélhetőleg – élőszóban sosem vágnának egy idegen fejéhez? Nyomatékosítom, nem azzal van a baj, ha valaki közli, hogy nem ért egyet a másikkal, hanem azzal, ha ezt nyomdafestéket nem tűrő formában fejezi ki, vagy inzultálja, becsmérli a többi kommentelőt, valótlanságokat állít, és még sorolhatnám.
Most komolyan, honnan jön belőletek ennyi düh?
„Haha, nem tud sminkelni, de van nala 5 dolog, tud rajzolni szemhejtust es amugy muszempillaja van:) ez valami vicc?:)” – ez csak egy, ráadásul kevésbé sértő komment a sok közül, amit arra az „ostoba” cikkemre kaptam, miszerint nem tudok sminkelni. És mondom, ez még csak a jéghegy csúcsa!
A cikk folytatásáért kattintsatok IDE!
Szomorú, hogy az internet a vitakultúra süllyesztőjévé vált. Szomorú, de volt már rá példa, hogy egy-két ártatlannak szánt megjegyzésemre olyan moslékot kaptam a nyakamba, hogy csak néztem – pedig a cikk, ami alatt ez történt, nem is megosztó témáról szólt. De az lassan már mindegy.
Legyen szó a #metoo kampányról és a nemi erőszakról, az M3-as metrópótlásról, választásokról, nyilvános szoptatásról, térdnél kiszakadt nadrágokról, egy híres ember terhességéről vagy épp válásáról, hajléktalanokról, egy új stadion építéséről, az egyetlen magyar hospice-ház bezárásáról, új mozifilmről, Szíriáról, minden idők legnézettebb YouTube-videójáról, sztrájkról, csilipaprikát evő lányokról, tüntetésről vagy nemzeti ünnepről – mindig van, aki képtelen normális formában közölni a véleményét.
Mi ennek az oka? A válasz minden bizonnyal leginkább az 'anonimitásban' rejlik. Noha az internet közelebb hozza egymáshoz az embereket, egyúttal el is távolítja őket.
Hiába kéri manapság rengeteg oldal azt, hogy jelentkezzünk be a Facebook-fiókunkba azért, hogy hozzá tudjunk szólni a cikkeikhez, senkit nem tántorít el a saját nevének felvállalása attól, hogy előzetes átgondolás nélkül ontsa magából a nem épp udvariasan megfogalmazott véleményét.
Emellett persze pszichológiai magyarázat is van arra, hogy az ember az interneten sokkal bátrabb, és sokuk egyúttal agresszívebb is: a magyarázat a virtuális személyiségben rejlik, ami alapjaiban különbözik a valóditól. Egy képernyő mögé bújva írhatok bármit, majd kitörlöm, ha úgy gondolom, vagy letiltom a másikat – ez az alapfelállás. Hiszen az online felületeken általában nincs lehetőség a felelősségre vonásra – meg hát ha tudjuk is, kivel keveredtünk vitába egy sütőben sült rántott hús receptje alatt (ez nem kitaláció, láttam ilyet!), nem valószínű, hogy meg fogjuk keresni a való életben.
Apropó, ne is tegyük! Egyébként kontrollként funkcionáló moderátort sem találunk mindenhol, így mindenkinek a saját lelkiismeretére van bízva, mit ír le.
Hogy mi a célom ezzel a cikkel? Talán az, hogy ezt kiadva magamból könnyebben átlendülök ezentúl a fent említetteken. Netán az, hogy ha most magára ismert egy mindenkibe beleakadó hozzászóló, akkor kicsit elgondolkozzon, jól csinálja-e a dolgát, esetleg nem bánt-e meg másokat akaratlanul.
Ha csak eggyel kevesebb ideges hozzászólás születik emiatt, már megérte pötyögnöm. Köszönöm szépen a figyelmet, várom ám a kommenteket!
Legyél te is a VOUS vendégszerzője!
Van jó témátok? LEGYETEK A VOUS VENDÉGSZERZŐI!
A VOUS-lányok olvasói cikkeket keresnek, segítsetek megtalálni a legjobbakat! 😉 Ha szívesen kipróbálnátok magatokat vendégszerzőként, van olyan történetetek, amit megosztanátok más nőkkel, akkor eljött a ti időtök!
A részletekről mindent megtudhattok ITT.
