Egyéb kategória

Már volt szó róla, de idén lesz trend: ez 2018 legvagányabb hajszíne

Ha kedvelitek az egyszarvút és a hologrammos cuccokat, akkor 2018 legvagányabb hajszínét is szeretni fogjátok. Tulajdonképpen már ismeritek, de 2018-ban lesz igazán divatos. 

vous - 2018.02.07.
Már volt szó róla, de idén lesz trend: ez 2018 legvagányabb hajszíne

Az opálos hajszínről még 2016 elején írtunk nektek, már akkor megjósoltuk, hogy trend lesz. S bár arra számítottunk, hogy még abban az évben befut – nem így lett. 2018-ra viszont egyre több divatmagazin foglalkozik ezzel a varázslatos hajszínnel

Az opál egyébként egy ausztrál nemzeti drágakő, amely úgy néz ki, mint egy gyöngy és egy holografikus szövet keveréke. 

Létezik erősebb, színesebb verzió, de ha nem szeretitek a túlzott figyelmet, akkor választhatjátok a halványabb, visszafogottab változatot is. 

Objektum doboz

Objektum doboz

Mivel ez gyakorlatilag egy műalkotás, így a festési folyamat kissé bonyolult. Először  egy gyöngyház árnyalatára festik a hajat, ez lehet akár egy platina vagy halványszőke szín is, ezútán pedig egy speciális festékporral színezik a tincseket. 

Objektum doboz

Objektum doboz

Bevállalnátok?

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Otthon

A fiatalok nyitottabbak az impulzusvásárlásra, az idősebbek hosszabban terveznek – így vásárolnak bútort a magyarok
Otthon
A fiatalok nyitottabbak az impulzusvásárlásra, az idősebbek hosszabban terveznek – így vásárolnak bútort a magyarok
vous - 2026.07.02.
A fiatalabb és idősebb korosztályok eltérő módon közelítik meg a bútorvásárlást: míg az idősebbek elsősorban személyesen vásárolnak, hosszabban terveznek és jobban támaszkodnak az áruházi szakemberek tanácsaira, addig a fiatalok nyitottabbak az online csatornákra, piacterekre és az impulzus alapú döntésekre. A JYSK megbízásából készült országos reprezentatív kutatás szerint ugyanakkor minden generációra igaz, hogy a bútorvásárlást továbbra is megfontolt, tudatos döntésként kezeli.