Egyéb kategória

Mérgező párkapcsolatok – zuhanás a mennyből a pokolba

A mérgező párkapcsolat általában ártatlanul indul. Mi több, kifejezetten boldog, ideális kapcsolatnak tűnik. Boldogok vagyunk, mert úgy érezzük, révbe értünk, párunk minden szempontból tökéletesnek tűnik: a tenyerén hordoz minket, állandóan bókol, mindent tudni akar rólunk, és minden percét velünk akarja tölteni. Ha nem lehet velünk, telefonál, üzenetet ír, tudni akarja, mit csináltunk, kivel voltunk.

vous - 2018.06.25.
Mérgező párkapcsolatok – zuhanás a mennyből a pokolba

Csak később, amikor felszállt a rózsaszín köd, derül ki, hogy valójában ezek az érzelmi függőség kialakításának eszközei voltak. A sok együtt töltött idő során elszigetelt minket a barátainktól, a szeretteinktől, az örökös érdeklődés állandó ellenőrizgetésbe csap át. Azonban a kezdeti mézesmadzaggal sikerült elérnie, hogy ezeket a jeleket későn, már túl későn vesszük csak észre, amikor már több lánccal összekötöttük az életünket.

Ekkor kiszállni nehéz, ráadásul úgy érezzük, csak rá számíthatunk, ő az egyetlen támaszunk, annak ellenére, hogy nem méltat minket, nem biztat és nem motivál, sőt, kritizál, megaláz.

Időnként visszatér az az izgalom, szenvedély, amit az elején éltünk át mellette – ez ismét csak abban segít, hogy amikor újra teljesen kontroll alatt akar tartani, akkor ezekre gondolva elviseljük a helyzetet. Sokszor nehéz is észrevenni, átléptük-e már a határt: ő azt mondja, hogy fáradt, ideges valami más miatt, azért volt velünk is „türelmetlen”, esetleg ránk hárítja a felelősséget, mi húztuk fel, mi figyelhettünk volna jobban rá.

A legsúlyosabb játszma az „annyira szeretlek, félek, hogy elhagysz” című lemezt feltenni – a női szív természetesen elhisz és elbír mindent, hát ez is megolvasztja az ellenállást.

Hogyan védekezzünk ellene?

De mit tehetünk mi? Érdemes szenvedni egy ilyen kapcsolatban a rövid mennybéli pillanatokért, vagy próbálkozzunk megváltoztatni, megnevelni a párunkat? Vagy lépjünk ki azonnal, csapot-papot hátrahagyva? Először illik egy nagyot beszélgetni őszintén, szembesítve a másikat érzéseinkkel. Mondjuk ki egyértelműen, hogy számunkra ez a felállás így elfogadhatatlan, konkrét példákkal illusztrálva, mire gondolunk – a „mindig” és a „soha” szavakat kerüljük, komolytalanná teszik mondandónkat. Ne túlozzunk, és ne is toljunk minden felelősséget a másikra, hiszen egy kapcsolat két emberen múlik. Ha másban nem, hát abban, hogy megengedtük, hogy ezt tegye velünk, mi is ludasok vagyunk.

Olvassátok tovább a cikket IDE kattintva!

kapcsolat

Forrás:
Unsplash
Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

HorrorWeeks: 666 négyzetméteren kel életre a horrorfilmek világa a KÖKI-ben
Világ
HorrorWeeks: 666 négyzetméteren kel életre a horrorfilmek világa a KÖKI-ben
vous - 2026.10.30.
Október 30-án nyitja meg kapuit a HorrorWeeks a KÖKI Bevásárlóközpontban. A 666 négyzetméteren kialakított, bejárható horrorélmény élethű filmes kellékekkel, hátborzongató figurákkal és részletgazdag díszletekkel várja a látogatókat november 29-ig. A rendezvény a SuperNova Events és az Event Structure közös szervezésében valósul meg, a különleges látványvilágról pedig a magyar filmes kellékgyártó műhely, a WAIK PROPS gondoskodik.

Otthon

Ipari építkezés: a jó szervezés már a tervezőasztalnál kezdődik
Otthon
Ipari építkezés: a jó szervezés már a tervezőasztalnál kezdődik
vous - 2026.10.26.
Egy gyártócsarnok vagy raktár felépítése nagy döntés, amelynek következményei hosszú évekre meghatározzák egy vállalkozás működését. A sikerhez nem elég a jó terv: a műszaki igényeket, a szabályokat, a költségkeretet és a kivitelezés menetét is össze kell hangolni. Ha valamelyik részlet kimarad, annak később ára és időveszteség lehet.