Lélek

Pszichológus kéri: ezt a három dolgot soha, de soha ne mondjátok a pasitoknak!

Kicsit igazságtalan, de igaz; a jó dolgokat kimondhatjuk ezerszer, és semmi se történik, de csak egyszer csúszik ki a szánkon valami rosszabb, és annak rögtön megvan a következménye. Egy kapcsolatban pedig van pár egyszerű mondat, ami igazából mégsem olyan ártatlan, mint gondolnátok!

vous - 2022.05.18.
Pszichológus kéri: ezt a három dolgot soha, de soha ne mondjátok a pasitoknak!

Amikor elkezdődik egy kapcsolat, minden szavunkra alaposan odafigyelünk, nem vitatkozunk, ha pedig valami mégis zavarni kezd, hát veszekedés nélkül megbeszéljük. Ahogy említettem, egy kapcsolat elején. Ha már hónapok vagy évek telnek el, a párok azért összevitatkoznak olykor, és ez nem is baj, hiszen ez elengedhetetlen. Egy pszichológus most a Psychology Todaynek árulta el, mi az a három mondat, amit sosem lenne szabad kimondanunk a pasinknak. Meg persze neki sem kellene használnia őket ránk.

szerelem

Elmondhatatlan, amit érzek, nem tudom megfejteni önmagam… – Szerelem a legfelsőbb szinteken

„Soha nem volt részem olyan magas energiájú légkörben mozogni, mint amilyenben most mozgok. Volt már az életemben több fiú, akik miatt gondolkoztam, akik miatt gondolkoznom kellett. De ez valami más…” – kezdi a nem mindennapi szerelmi történetét Anett, aki a VOUS vendégszerzői felhívására küldte be írását.

A cikket IDE kattintva olvashatjátok el.

1. „Ha szeretnél, megtennéd”

Őszinte leszek, én ezt a mondatot eddig maximum viccből hallottam, vagy esetleg valami filmben, de ott sosem az igaz szerelem nevében. De azért biztosan elhangzik a való életben is párszor, és valljuk be, ez azért elég manipulatív eszköz.
A szakértő: Ilyenkor a pasitok is rávághatja, hogy „ha szeretnél, nem kérnél rá”, és máris egy sakk-matt szituációban vagytok, ahol nehéz eldönteni, kinek van igaza.

2. „Miért nem olyan a kapcsolatunk, mint régen?”

Sajnos el kell fogadnunk, hogy bár bizonyos esetekben utáljuk a változást, néha elkerülhetetlenek. Egyetlen kapcsolat sem marad ott a rózsaszín ködös szakaszban, és ez így van rendjén.
A szakértő: Ne higgyétek, hogy az első év pontosan ugyanolyan lesz, mint mondjuk a tizenhetedik. Ha ebben reménykedtek, az olyan, mintha egy tündérmesében élnétek. Helyette mondjátok el, mi az, amire vágytok: például hogy járjatok többször randizni, mint ahogy régen tettétek.

3. „Pont úgy viselkedsz, mint az apád/nagybátyád/anyád!”

Na jó, ezt a mondatot talán meg sem kell magyarázni, miért robbant ki hatalmas veszekedést egy kapcsolatban.
A szakértő: Ez rögtön beindítja a másik félben a védekezési mechanizmust, talán érthető okokból. Arról nem is beszélve, hogy ezzel arra utaltok, valami gond van a másik rokonaival.

Forrás:
pexels.com
Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Neked milyen a BudaPart? – Most fotópályázatban mutathatod meg!
Világ
Neked milyen a BudaPart? – Most fotópályázatban mutathatod meg!
vous - 2023.05.23.
Mutasd meg, hogy neked mit jelent a BudaPart! Szívesen töltesz időt a BudaParton, itt élsz vagy épp itt dolgozol? Most itt a lehetőség, hogy megörökítsd kedvenc pillanatod vagy hangulatod! Május 22-én, hétfőn indul a „Nekem a BudaPart...!” fotópályázat, ahol három témában mutathatják be a városnegyedet a pályázók, a legizgalmasabb 50 fotóból pedig kültéri pop-up kiállítás készül, mely ingyenesen lesz látogatható a nyár folyamán.

Otthon

Milyen tolóajtók közül választhatunk?
Otthon
Milyen tolóajtók közül választhatunk?
vous - 2023.06.01.
Az emberek többsége olyan lakásra vagy házra vágyakozik, ahol valóban otthonra találhat. A modern lakberendezési irányzatokban a praktikus, esztétikus és energiahatékony lakberendezés kiemelten fontos, de gyakran szembesülünk a hely szűkösségével. Az alábbiakban néhány megoldást tekintünk át, amelyek egyszerűbbé és modernebbé változtatják mindennapjainkat, miközben a lakásunk is letisztultabb megjelenést kap.