Két férfi barátom rávett, hogy legyek a lány egy édeshármasban. Viszont arra már nem gondoltak, hogy egy hármas kalandhoz nemcsak testileg, de lelkileg is érettnek kell lenni. Én több férfival is elbántam volna, de ők még ketten is kevesek voltak hozzám.
Nem vagyok nagy erotikus kalandor, de nem is futamodok meg az új élmények elől. Éppen ezért sem riadtam meg annak a gondolatától, hogy lefeküdjek egy fiú barátommal, amolyan semmi kötődés alapon. Közepes, de kellemes élmény volt, ami után minden a maga megszokott medrében folyt.
Lehet, könnyűvérű vagyok, de nem naiv
Egészen addig, amíg később egy haverunkkal megkörnyékezett, hogy szeretnék-e én lenni a lány kettejük között. Mivel úgy éreztem, megbízhatok benne, rábólintottam a kalandra. Az elejétől kezdve tudtam, hogy nekem a kihasznált szerepet szánták. Látszott, hogy ők már sokat beszéltek erről, és rám azért esett a választás, mert biztosan tudták, hogy nyitott vagyok az érzelemmentes együttlétre.
Nem éreztem magamat megbántva miatta, de amikor eljött az éjszaka, fel voltam készülve arra, hogy határozottnak kell lennem a saját igényeimmel, és határaimmal kapcsolatban.
Ezért is lepett meg, hogy hármunk közül én lettem az, aki kihasználta a többieket.
Férfi előtt nehéz férfinak lenni
A nekem szánt szerepemet jól jelezte, hogy kellett kezdenem, hogy levetkőzök, és mindkettőjüket elkezdem kényeztetni. Az igazat megvallva tetszett a dolog, de elég hamar kiderült, hogy nekik már kevésbé…
Ugyanis, amikor már bőven nekem kellett volna esniük, még mindig pólóban és boxerben nyaltak-faltak engem. Ez nem esett ellenemre, de amikor lekerültek a ruháik, hamar rájöttem, mi a bajuk.
Irtóztak a másik nemi szervének a látványától, attól meg egyenesen rettegtek, hogy a közelébe kerüljenek.
Innentől kezdve belém bújt a kisördög, és hihetetlen örömömet leltem abban, hogy olyan erotikus helyzetekbe hozzam őket, amiktől feszélyezve érzik magukat. Én voltam a pillanat úrnője, úgy játszottak, ahogy én fütyültem. Mindeközben egyszer sem mertek ellenkezni. Túl büszkék voltak bevallani, hogy valami kényelmetlen számukra, nehogy bénának tűnjenek egy másik férfi előtt.
Lesz folytatás
Persze nem nekik, hanem nekem. Két ilyen éretlen kisfiúval nem szeretnék újra ágyba bújni, de arra jók voltak, hogy felkeltsék a kíváncsiságom.
Ezek után még jobban érdekel, milyen az, ha több, olyan ember szeretkezik, akik készek egyenlően kezelni a többieket, és átadják magukat a pillanatnak.
Viszont azt is megtanultam, hogy az ilyen kalandokhoz még jobban meg kell válogatni a partnereinket. Remélem, a fiúk is leszűrték a tanulságot, hogy amilyen egyszerűnek tűnhet kihasználni egy nőt, olyan könnyű felsülni közben…