Egyéb kategória

13 jel arra, hogy a kapcsolatotoknak semmi értelme

Azt akarjátok, hogy működjön. Meg tudnátok esküdni arra, hogy csodálatosan mennének köztetek a dolgok, ha a pasitok nem így, hanem inkább úgy csinálná a dolgait. Mert annyira összeilletek, meg jól is néztek ki együtt. Igazából tökéletes lenne az egész, az együttlét is jó. Na meg belefáradtatok az újrakezdésbe. Randizás, ismerkedés, blablabla.

vous - 2022.03.25.
13 jel arra, hogy a kapcsolatotoknak semmi értelme

Ebből viszont elég. Mélyen tudjátok, hogy ennél ti többre vagytok hivatottak. Nektek más kéne, hosszú távon úgysem fog működni. Ezt már ti is felismertétek, csak kéne egy kis megerősítés, ugye? Azt már tudjátok, mikor kell szakítani a pasitokkal, hiszen megírtam nektek. Ha pedig arról akartok meggyőződni, hogy a kapcsolatotok nem vezet sehová, akkor megmutatom az egyértelmű jeleit.

1. Túl elfoglalt, hogy válaszoljon nektek


24 órából áll egy nap, és nincs két perce arra, hogy annyit írjon, most épp nem ér rá, vagy elfoglalt, de később hív vagy üzen? Egy perc mindenkinél 60 másodperc. Ennyit aztán tényleg bármikor rátok szánhatna.

2. A macska-egér játék

Egyik nap minden rendben, másnap pedig Adele depis számait hallgatjátok. Mindig ti futtok utána, ti keresitek fel újra és újra, mert megszoktátok. Magatokat hibáztatjátok a veszekedések után, pedig ők sem voltak épp angyalok. Minden 50-50. Az egyik csinálja, a másik hagyja. Elég abból az ovis játékból, hogy a lányok futnak a fiúk után!

3. A pasitok teljesen bolond


Az egészséges, normális felnőtt emberek tudják, hogyan kell beszélni és másokkal bánni. Abban, ha valaki bunkó másokkal, semmi vonzó nincs.

4. Mindennek róla kell szólnia


Miért is?! Mindig az ő vágyai, az ő igényei teljesülnek. Magatokra meg pont semennyi idő nem jut, hiszen állandóan azzal vagytok elfoglalva, hogy NEKI jó legyen. És veletek mi lesz?

Forrás:
Pixabay

5. Nem foglalkozik azzal, hogy nektek mi a jó


Oké, nem túlzottan érdekli őt a hobbitok, vagy hogy épp melyik ruhába szerelmesedtetek bele újonnan. De könyörgöm, minimális figyelmet azért igazán szentelhetne rátok is. Mert lefogadom, hogy titeket mindig is érdekel, hogy a pasitok mi után sóvárog épp.

6. Nem támogat titeket


A támogatás több annál, mint hogy valaki azt mondja, „segítek, bármi van”. A pasitok ott van, amikor szükségetek van rá? Segít a céljaitok elérésében? Aktívan (!) érdeklődik afelől, amit épp csináltok? Segít nektek egyáltalán bármiben is?!

7. Nem mutat be titeket a barátainak

Idő, amíg odáig jutunk, hogy valakit bemutatunk a családunknak vagy a legközelebbi barátainknak. De eltelt több mint fél év, és még mindig semmit nem tudtok a környezetükben lévő emberekről? Kellemetlen és elgondolkodtató.

8. Állandóan bocsánatot kér ugyanazért


Hibázunk, belénk van kódolva. Na de hogy valaki hatodszorra is elkövesse ugyanazokat a hibákat, és állandóan csak bocsánatot kérjen miattuk, elég bosszantó.

9. Valójában minden csak az együttlétről szól


Erre a kapcsolatra még azt sem mondhatnátok, hogy barátság extrákkal. A huncutkodás ott van mint extra, de a barátság sehol. Állandóan a testeteknek bókol, a személyiségeteknek soha. Sok időt töltötök együtt, naponta többször is ágyba bújtok, de ez nem szerelem, hanem vágy.

Forrás:
iStock

10. Semmire nem emlékszik veletek kapcsolatban


Elmondtátok már neki ötször, hogy a születésnapotok áprilisban van, ő pedig a mai napig állítja, hogy augusztusban. Ha az egyetlen dolog, amire emlékszik, a melltartóméretetek, akkor nagy a baj.

11. Randi appokat használ

Minek? Bár váltig állítja, senkivel nem randizik, csak nézegeti a lányokat, de ha ott vagytok neki ti, mégis miért?

12. Sírtok miatta


Havonta többször is. Mert megbánt, rossz érzést kelt bennetek, nem foglalkozik veletek, és pont nem érdeklitek őt semennyire. Megéri?

13. A lelketek mélyén viszont…


Pontosan tisztában vagytok vele, hogy nem ő számotokra az igazi. Mert nem okoz nagyjából semmiféle jó érzést, boldogságot sem csempész az életetekbe. Egyszerűen csak vegetáltok mellette, pedig kicsit sem erre vagytok hivatva, ezt ti is tudjátok. Ha lusták vagytok újra kezdeni a randizást és ismerkedést, örök életetekben ennek lesztek kitéve. Pedig tudjátok, hogy ez édeskevés ahhoz, hogy hosszú távon boldogok legyetek.

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Közösen kutatja a Velencei-tó helyzetét és lehetőségeit a Kodolányi Egyetem és a HÖOK
Világ
Közösen kutatja a Velencei-tó helyzetét és lehetőségeit a Kodolányi Egyetem és a HÖOK
vous - 2025.06.12.
Tudományos együttműködést indított a Velencei-tóért a Kodolányi János Egyetem és a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK). A több kutatást és tudományos vizsgálatot is magába foglaló kezdeményezés célja, hogy átfogó turisztikai, szociológiai és demográfiai képet adjon a Velencei-tó térségének helyzetéről. A részleteket sajtótájékoztató keretében ismertette Domokos Tamás, a Kodolányi Egyetem elnöke és Budai Marcell, a HÖOK sajtófőnöke Székesfehérváron, az felsőoktatási intézmény székhelyén.

Otthon

Mozgásfejlődés játékosan – mire jó a babahinta az első hónapoktól?
Otthon
Mozgásfejlődés játékosan – mire jó a babahinta az első hónapoktól?
vous - 2025.07.17.
A hintázás nemcsak játék, már újszülöttkortól fontos szerepet játszik a babák mozgásfejlődésében. A ritmusos ringás segíti az idegrendszer érését, az egyensúlyérzék fejlődését és a testtudat kialakulását. Ezért nem mindegy, hogy milyen környezetet és eszközöket biztosítunk a babának már az első hónapokban. Nézzük meg, miért hasznos a hintázás a fejlődés szempontjából, és hogyan támogathatjuk vele a kicsik természetes mozgását.