A férjemmel elhatároztuk, hogy belevágunk életünk legnagyobb kalandjába, a babatervezésbe – írja Petra, aki a VOUS vendégszerzői felhívására küldte be írását. A következő sorokban az ő cikkét olvashatjátok.

Hónapokig nem történt meg a csoda, mely néha csalódással töltött el. Forró nyári napok voltak abban az évben, éppen Visegrádon ünnepeltük a születésnapomat, és a jelek megint mutatkoztak, így nem fűztem hozzá sok reményt, hogy esetleg várandós lettem. Eltelt egy hét is, ezért sejtettem hogy, kaphattunk egy esélyt, így vettem egy tesztet is, ami pozitív lett.
Vicces egy helyzet volt, nem úgy történt mint a filmekben.
A férjem teljesen lesápadt, ide-oda mászkált, szerintem azon gondolkozhatott, most mi lesz velünk. Őt látva, engem is elöntött a félelem, aztán odajött hozzám, és megölelt, szavak nélkül is értettük egymást.
Két nap múlva újra teszteltem, és pozitív maradt. Ekkor készültem amúgy is nőgyógyászhoz, az éves szűrésre, de jeleztem neki, hogy időközben lett két pozitív tesztem is. Ekkor felröhögött, és mondta, hogy akkor megnézi mi a helyzet. Valóban látszódott a petezsák, és már szívhang is volt, megnyugtatott, hogy minden rendben. Gondoltam, ezután milyen jó lesz, hiszen egészséges, egyelőre nem volt miért aggódni.
Ezt követően elkezdődtek a reggeli rosszullétek, minden reggel munkába indulás előtt a vécé volt az a hely, amit először meglátogattam.
Az sem könnyített a helyzeten, hogy a munkahelyemen is émelygés ölelte körbe a napjaimat. Szinte alig volt olyan étel, aminek az illatától ne irtóztam volna, így a főzés is nehezen ment. Az első trimeszter számomra nagyon nehezen telt el, alig ment le valami a torkomon, súlygyarapodás helyett inkább fogytam, fáradtság tört rám egyfolytában.
Már sejtettem, hogy kislányt várok (olvasataim alapján), de még nem voltak egyértelmű jelei, mert az ultrahangos vizsgálat során mindig szégyenlős volt, így nem mutatta meg magát.
Nehezen, de lecsengett az első 3 hónap, ezután gondoltam majd jobb lesz a helyzet. A második trimeszter első felében sem múltak el a reggeli rosszullétek, és néha, mikor nem kellett vécére rohanjak, azt hittem baj van a babával. Elkezdődött némi súlygyarapodás is, nem voltam rosszul minden ételtől. Ekkor már elkezdett mocorogni, egyik este lefekvéskor vettem észre, hogy a hasam egyik fele kiemelkedik. Akinek első babája, mint nekünk is, mondanom se kell, milyen különleges érzés fogott el.
Ettől kezdve már folyamatosan éreztem a mozzanatait.
Gyakran simogattuk, beszéltünk neki, és sokszor úgy tűnt, hogy érti, amit mondunk neki. Lassan elmúltak a rosszullétek, csak a hasam növekedésével már lassabban mentek a mindennapi teendők, én ennek a trimeszternek a végén döntöttem úgy, hogy otthon maradok, mert az év végéhez közeledve már gyakran fájt a hátam a sok ülés miatt, és a munkahelyi stressz is közrejátszott. Ebben a trimeszterben ugyan egy kicsit aktívabb voltam mint az elsőben, de ezt sem mondanám egy könnyű időszaknak.
Beleléptem a harmadik trimeszterbe, amit ha eddig nem is, már tényleg lehet „terhes” időszaknak nevezni.
Az hogy, éjszaka többször is felébredek, hőhullámaim vannak folyamatosan, akár napközben is, nagyon hamar elfáradok, és mindig gyötör valami fájdalom, az még semmi. Mostanában érzem úgy, hogy a hangulatom napról-napra változik, és ez nekem nagyon nehéz, mivel egyébként egy teljesen nyugodt embernek ismerem magamat.
De ennek az időszaknak is megvannak a maga szépségei: pl. a baba számára kialakítani a helyet, megvenni a kis dolgait, felkészülni a szülésre, ha még nem volt az ember, elmenni szülésfelkészítőre, mert az nagyon hasznos tud lenni.
Ezeket a sorokat nem elrettentő példaként osztom meg, hanem mert nekem nehezen teltek ezek a hónapok, és hátha valakinek segít ez a pár sor, hogy nincs egyedül, és ha úgy is érzi, akkor beszéljen egy közel álló családtagjával, ismerősével a várandósságról, mely ad némi megnyugvást. És ha majd megszületik a kicsi, elmúlik majd minden fizikai és lelki fájdalom, ez után kezdődik csak az igazi kaland.

Vendégszerzőket keresünk: Írj tartalmat a Vous.hu-ra!
Szívesen kipróbálnád magad a Vous szerzőjeként? Eljött a te időd! Ha van egy jó témád, dolgozd fel, küldd el nekünk, és megjelenik a Vous.hu-n! A részleteket ITT olvashatod el!