A ValóVilág egykori játékosa 17-én vonult börtönbe, zavaros körülmények között, ugyanis nem a megfelelő intézményben jelentkezett. A kihágásoknak nincs vége, lehet újabb éveket kaphat letöltésre.

Aurelio egy nappal bevonulása előtt élő közvetítést tartott követőinek, amit 1990 forintért lehetett megtekinteni, mint a börtönbe vonulása előtti utolsó órát. Természetesen ez nem az utolsó órája volt, hiszen nem is aznapra szólt a behívója.
De mi lehet ennek a hazugságnak a következménye?
Aurelio ügyvédje a TV2 Tényeknek nyilatkozott ez ügyben szerda este:
A dátum és a helyszín nem felel meg a valóságnak. Ebben van egy pici szándékos félrevezetési szándék is
– mondta Dr. Galgóczi Zoltán, amiből kiderül, hogy az egykori villatag tudatában volt a megtévesztésnek.
A Bors által megkérdezett ügyvédek szerint nem túl fényes a helyzet, ugyanis ha az élő adást nézők közül valaki feljelenti az egykori valóságshow-győztest, és bebizonyosodna, hogy csalást követett el, akár évekkel is meghosszabodhatna a szabadságvesztése.