Egyéb kategória

Kulcsár Edina döntött: Csutinak költöznie kell

A sztárpár először csendben szerette volna rendezni a válást, de ez most úgy tűnik, nem jön össze. Hatalmas a feszültség közöttük.

vous - 2022.02.02.
Kulcsár Edina döntött: Csutinak költöznie kell

Kulcsár Edina és Szabó András Csuti válása sok nyilvánosságot kapott az utóbbi időben. A kommentelők azóta erős kritikával illetik a párost, amit Edina sem hagy mindig szó nélkül. Szerinte Csuti van áldozatszerepben most.

"Az elején megbeszéltük, hogy ebben az időszakban nem posztolunk a gyerekekről. Csuti ezt nem mindig tartja be, emiatt pedig én kerülök nehéz helyzetbe a kommentelők előtt és kényszerülök magyarázkodásra, ami felőrli az idegeimet. Sok helyen elmondta, szeretné, ha kiegyensúlyozott lennék, de így nehéz. Egyik kezével ad, a másikkal elvesz" – nyilatkozta a volt műsorvezető.

A volt szépségkirálynőt amiatt is sokan támadják, hogy a válást követően gyorsan új párra talált G.w.M. mellett, aki szintén nem régen vált el feleségétől. A helyzeten az sem segít, hogy Csuti azt üzeni, ő van a gyerekekkel, míg Edina randizik.

“Ez a valóság torzítása. Én nem teszek ki Insta-sztorikat a gyerekekről, pedig a nap nagy részében én vagyok velük. A legtöbb munkámat le is mondtam miattuk, hogy ebben a nehéz helyzetben mellettük lehessek. Reggel 6-kor kelek velük, reggelit készítek, játszom velük, amíg el nem viszem Medoxot az oviba. Reggel Csuti megy dolgozni, Nina pedig egész nap velem van. A napokat felosztottuk egymás között, amikor este hazaér, és az ő napja van, akkor én elmegyek otthonról. Tisztában vagyok vele, hogy most Csuti van az áldozatszerepben, de nem szép dolog erre ráerősíteni a közösségi médiában. Ezzel nem csak nekem, a gyerekeknek is árthat” – magyarázta a modell.

Forrás:
RTL Klub

Válásuk óta mind a ketten a közös házban élnek, bár az édesanya szerint ez nem sokáig mehet még így, hiszen a jelenlegi állapot senkinek sem jó.

“Fontos számomra, hogy Csuti is boldog legyen. Nem egészséges a mostani állapot, amit ő is belátott, ezért szeretném, ha elköltözne. Az én ötletem volt, hogy legyenek közös programok a gyerekekkel, de erre ő nem áll készen.

Nem tagadom, hogy bár nem Nina és Medox előtt, de vannak konfliktusok, ezért jobb lenne, ha meglépnénk az elkerülhetetlent, és mindketten új életet kezdenénk.

Muszáj megtenni az első lépéseket. Most azt tervezem, hogy a gyerekkel hétfő este átmegyünk a mamához, és ott alszunk – árulta el a Blikknek.

A nagyobbik gyermeküket, Medoxot már elkezdte felkészíteni a különköltözésre.

“Próbálom az ő nyelvén elmagyarázni neki, és úgy látom, hogy érti. Bár eddig is tapasztalta sajnos, hogy az apukájával nincs rendben közöttünk minden. A végleges döntésemet is azután hoztam meg, hogy egyszer Medi odajött hozzám: „Anya, ne sírj, én itt vagyok”. Mindig elmondom, hogy apa csak egy van, és hogy nagyon kell szeretni őt, számomra továbbra is az a legfontosabb, hogy a gyerekek ne sérüljenek, de Csutinak el kell költöznie” – hangsúlyozta Kulcsár Edina.

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Otthon

A fiatalok nyitottabbak az impulzusvásárlásra, az idősebbek hosszabban terveznek – így vásárolnak bútort a magyarok
Otthon
A fiatalok nyitottabbak az impulzusvásárlásra, az idősebbek hosszabban terveznek – így vásárolnak bútort a magyarok
vous - 2026.07.02.
A fiatalabb és idősebb korosztályok eltérő módon közelítik meg a bútorvásárlást: míg az idősebbek elsősorban személyesen vásárolnak, hosszabban terveznek és jobban támaszkodnak az áruházi szakemberek tanácsaira, addig a fiatalok nyitottabbak az online csatornákra, piacterekre és az impulzus alapú döntésekre. A JYSK megbízásából készült országos reprezentatív kutatás szerint ugyanakkor minden generációra igaz, hogy a bútorvásárlást továbbra is megfontolt, tudatos döntésként kezeli.