Egyéb kategória

A leghíresebb nő a történelemben, aki a szerelemtől vesztette el az eszét

II. Johanna kasztíliai királynőt ma is szerelem bolondjaként tartják számon. Férjét halála után ugyanúgy szerette, mint életében, sőt, még kocsikázott is vele...

vous - 2022.01.26.
A leghíresebb nő a történelemben, aki a szerelemtől vesztette el az eszét

Johanna 1479 és 1555 között élt, és az őrültség nem volt ismeretlen a felmenői között. Anyai nagyanyja, I. Izabella életét már megkeserítette ugyanez, ezt örökölhette Johanna is. Eleinte semmi különös nem látszott rajta: férjhez ment  I. Habsburg Fülöphöz, akivel valódi, nagy szerelemben éltek, és hat gyermekük született. Johanna épp várandós volt az utolsóval, amikor 1506-ban Fülöp életét vesztette – írja a Townandcountry.

Objektum doboz

Johanna nem volt hajlandó tudomást venni erről. A testet nem adta ki majdnem egy évig – egyes források szerint még több ideig -, beszélt hozzá, kocsikázni vitte, sőt, utazni is. Végül rákényszerítették, hogy kiadja a holtestet, majd a család egész életére egy kastélyba zárta az özvegyet. Johanna csak a legfiatalabb gyermekét vihette magával. Később egyik felnőtt fiát, V. Károly német-római császárt nevezték ki gyámjának, miközben másik fia, I. Ferdinánd néven 1526-tól magyar és a cseh királyként élt, majd 1556-tól német-római császárként. Izabella és Fülöp négy lánya is szép sikereket ért el az életben, de arról nem tudni, mennyit törődtek fogollyá vált anyjukkal. 

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Különleges nézőpontból mutatja meg a BudaPartot az idei fotópályázat nyertes alkotása Több mint 130 pályamű közül választották ki a legjobb képeket
Világ
Különleges nézőpontból mutatja meg a BudaPartot az idei fotópályázat nyertes alkotása Több mint 130 pályamű közül választották ki a legjobb képeket
vous - 2026.07.28.
Lezárult a BudaPart ötödik alkalommal meghirdetett fotópályázata, amelyre idén több mint 130 alkotás érkezett. A pályázók a városnegyed építészeti formáit, különleges részleteit és vízparti hangulatát örökítették meg. A háromfős szakmai zsűri döntése alapján az első helyezést Bődi Zoltán alkotása nyerte el.

Otthon

Így frissítik otthonaikat a magyarok: a kisebb kiegészítők mellett az ágyak és kanapéágyak iránt is nőtt a kereslet
Otthon
Így frissítik otthonaikat a magyarok: a kisebb kiegészítők mellett az ágyak és kanapéágyak iránt is nőtt a kereslet
vous - 2026.10.15.
A rendszeres otthonfrissítésben a tárolók és a lakástextilek kapják a főszerepet: a JYSK megbízásából készült piackutatás szerint a megkérdezettek 40 százaléka évente vagy gyakrabban vásárol tárolókat, 37 százalékuk pedig lakástextileket. A vállalat magyarországi értékesítési adatai eközben a nagyobb bútorok iránti kereslet erősödését is jelzik: az előző pénzügyi évben az ágykeretek forgalma 45,9, a kanapéágyaké 38,3 százalékkal nőtt az azt megelőző pénzügyi évhez képest. A választásban a személyes tapasztalat is meghatározó: a kutatás résztvevőinek közel fele a kipróbálást fontosabbnak tartja az inspiráló látványnál.