Egyéb kategória

A konyhánk egyik lelke, a hűtőszekrény – így válasszunk jól

Az élelmiszerek megfelelő tárolása létfontosságú az egészségünk szempontjából. Épp ezért ma már szinte kivétel nélkül minden háztartásban található hűtőszekrény. A tudomány és a technológia fejlődésének köszönhetően nagyon korszerű és energiatakarékos készülékek állnak rendelkezésünkre.

Mielőtt azonban megvásároljuk az új hűtőszekrényünket, érdemes fontolóra venni néhány kérdést. A széles körű választék ugyanis hátrányt is jelenthet, ha nem vagyunk elég körültekintőek.

vous - 2021.11.02.
A konyhánk egyik lelke, a hűtőszekrény – így válasszunk jól

Mennyi hely áll rendelkezésünkre?

Minden berendezési tárgynál alapvető szempont, hogy tökéletesen illeszkedjen az otthonunkba, vagyis megfelelő legyen a mérete. A hűtőszekrények esetében sincs ez másként. Mielőtt belevágunk a vásárlásba, mérjük meg, pontosan mekkora hely áll a rendelkezésünkre. 

Ez különösen fontos akkor, ha meglévő konyhabútorba szeretnénk beilleszteni a hűtőszekrényt. Azonban érdemes a kamra ajtaját is lemérni, ha itt szeretnénk elhelyezni az új szerzeményünket. Fontos, hogy ne csupán a hűtő külső méreteit ismerjük, hanem a belső űrtartalmát is. A kettő ugyanis nem mindig egyenesen arányos.

A széles körű választék hátrányt is jelenthet, ha nem vagyunk elég körültekintőek.

A széles körű választék hátrányt is jelenthet, ha nem vagyunk elég körültekintőek.
Forrás:
https://www.onlinemarkaboltok.hu/hutoszekreny-es-fagyaszto

Szabadon álló vagy beépített?

Ugyancsak az első eldöntendő kérdések közé tartozik, hogy szabadon álló vagy bútorba építhető fazonra van-e szükségünk. Az onlineMárkaboltok hűtőszekrényei között mindkét kivitelből rendkívül változatos kínálat vár minket. Ha a konyhában szeretnénk elhelyezni a hűtőt, akkor a bútor adta lehetőségtől függ a döntés.

Ha külön kamrahelyiséggel rendelkezünk, akkor egyértelmű, hogy a különálló modellek közt válogatunk. A hűtőszekrények között megtaláljuk a hagyományos fehér és a színes változatokat is. Az inoxos hűtőszekrények modern hatást kölcsönöznek a konyhánknak. A korszerű bevonatoknak köszönhetően pedig igazán strapabíró ez a borítás.

Szükségünk van fagyasztóra?

El kell döntenünk, hogy csupán hűtőre vagy fagyasztórekeszekre is szükségünk van-e, és ha igen, mekkorára. Akkor érdemes fagyasztóval ellátott modellt választani, ha hosszan tároljuk az élelmiszereket. Amennyiben rendszeresen vásárolunk mirelit termékeket, akkor jól jön a fagyasztó.

Ha azonban jobban kedveljük a friss alapanyagokból készült ételeket, és kerüljük a gyorsfagyasztott termékeket, akkor elég lehet egy hagyományos hűtő. Az is megeshet, hogy már rendelkezünk fagyasztószekrénnyel vagy ládával. Ebben az esetben sem feltétlenül indokolt fagyasztós hűtőt venni.

Innovatív funkciók a hűtőszekrényekben

A napjainkban készülő hűtőszekrényekben számos modern funkció teszi még könnyebbé és kényelmesebbé az élelmiszerek hűtését. Lehetőség van gyorshűtésre, miközben a hőmérséklet eloszlása optimális marad a készülékben.

A frissen tartó rekeszek és a beáramló levegő szűrése ugyancsak az ételeink minőségének megőrzését szolgálják. Az okosotthonnak ma már a hűtőszekrény is része, hiszen a smart modellek telefonról is működtethetőek. 

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Különleges nézőpontból mutatja meg a BudaPartot az idei fotópályázat nyertes alkotása Több mint 130 pályamű közül választották ki a legjobb képeket
Világ
Különleges nézőpontból mutatja meg a BudaPartot az idei fotópályázat nyertes alkotása Több mint 130 pályamű közül választották ki a legjobb képeket
vous - 2026.07.28.
Lezárult a BudaPart ötödik alkalommal meghirdetett fotópályázata, amelyre idén több mint 130 alkotás érkezett. A pályázók a városnegyed építészeti formáit, különleges részleteit és vízparti hangulatát örökítették meg. A háromfős szakmai zsűri döntése alapján az első helyezést Bődi Zoltán alkotása nyerte el.

Otthon

Így frissítik otthonaikat a magyarok: a kisebb kiegészítők mellett az ágyak és kanapéágyak iránt is nőtt a kereslet
Otthon
Így frissítik otthonaikat a magyarok: a kisebb kiegészítők mellett az ágyak és kanapéágyak iránt is nőtt a kereslet
vous - 2026.10.15.
A rendszeres otthonfrissítésben a tárolók és a lakástextilek kapják a főszerepet: a JYSK megbízásából készült piackutatás szerint a megkérdezettek 40 százaléka évente vagy gyakrabban vásárol tárolókat, 37 százalékuk pedig lakástextileket. A vállalat magyarországi értékesítési adatai eközben a nagyobb bútorok iránti kereslet erősödését is jelzik: az előző pénzügyi évben az ágykeretek forgalma 45,9, a kanapéágyaké 38,3 százalékkal nőtt az azt megelőző pénzügyi évhez képest. A választásban a személyes tapasztalat is meghatározó: a kutatás résztvevőinek közel fele a kipróbálást fontosabbnak tartja az inspiráló látványnál.