Egyéb kategória

Hát én már sosem ülhetek le a villamoson?!

A szüleim mindig jó modorra neveltek, ezért is köszönök hangosan, ha belépek valahová, segítek útbaigazítani az elveszetteket és átadom a helyemet, ha tömegközlekedem. A legutóbbival azonban nehéz megbarátkozni egy hosszú nap után.

vous - 2022.01.06.
Hát én már sosem ülhetek le a villamoson?!

Tisztelem az időseket, de valahogy amikor villamosra kell szállnom, gyomorgörcsöt kapok, ha meglátok egyet. Kisgyerekként azonnal felpattantam, ha megláttam az ősz kobakjukat, és mosolyogva adtam át a helyem, válaszul hálás tekintetet és dícsérő szavakat kaptam. Az idő múlásával azonban egyre nehezebb ezt megtenni.

Félre ne értsetek, most is szívesen átadom a helyem, csak a körülmények változnak.

Emlékszem még gimiben volt egy nagyon hosszú napom, ráadásul az utolsó óránk is tesi volt, amikor elgyalogoltam a végállomásra azért, csak hogy legyen helyem a buszon. Lehuppantam, és élveztem a kényelmes ülőhelyet. Aztán amikor megtelt a busz, megláttam az ősz hajzuhatagokat, és a hangos sóhajokat is meghallottam. Aznap nehéz volt, nagyon nehéz, de felálltam és átadtam a helyem két hölgynek. Ezután végig arról beszélgettek mennyire jó volt egész nap a termálban – mit ne mondjak, belül zokogtam. 

Előfordult, hogy egyetem alatt gyakran hordtam csuklórögzítőt, annyira fájt a kezem, a másikban pedig a táskámat tartottam. Mondanom sem kell, hogy így szinte lehetetlen kapaszkodni, hogy orra ne essen az ember, de ha kellett, álltam. Amikor pedig dolgozni kezdtem, egyre többször voltak nehéz napjaim. Volt, hogy 12 vagy 14 órás munkát tudtam magam mögött, amikor utaztam haza a villamoson. Testileg és lelkileg is ki voltam merülve, de nem mertem megengedni magamnak azt a luxust, hogy üljek és a telefonom nyomkodjam, mert egyre csak az járt a fejemben, hogy holnap a címlapra kerülök:

Ezek a mai fiatalok csak nyomkodják a telefont, de a helyüket meg nem bírják átadni!

Vagy valami hasonló címmel a főoldalon a zombi fejemmel. Egyszerűen csak ilyenekre tudok gondolni. Természetesen így is értek meglepetések, hiába a jó modor, és hogy mindig átadom a helyem. Sokszor előfordult, hogy megkaptam a “mai fiatalok” odaböffentését, ugyanis, amikor a járat egyáltalán nincs tele, és rengeteg hely van (ráadásul nem is az idősek, és terheseknek kijelölt helyen ülök) megengedem magamnak, hogy üljek. Mégis akad olyan, aki fel szeretne állítani, mert az a hely tökéletes számára. Én pedig még akkor is átadom, hiába van még húsz ülés, hiába vannak fiatal fiúk körülöttem, megteszem.

Aztán az egyik nyáron megműtötték a lábam, mankóval kellett villamosra szállnom. A 4-es 6-os dugig volt, de gondoltam: eljött az én időm!

Felbotorkáltam a villamosra, elképzelve, hogy ülések százai várnak rám, hogy az összes eddigi kedvességem kifizetődik, és bűntudat nélkül utazhatok a végállomásomig ülve. Nagyot koppantam, mivel bármerre néztem, senki sem állt fel, amikor rám nézett. Átok ül rajtam – gondoltam, és elbicegtem, hátha találok egy helyet, ahol nem borulok fel. Ekkor mögöttem egy férfi hangosan ordibálni kezdett az utasokkal:

Hát nem látják, hogy mankóval van?! Senki sem adja át neki a helyét?!

Ettől csak még kínosabban éreztem magam, de továbbra sem mozdultak az emberek. Oké, ez hivatalos. Örök életemben állni fogok… Ekkor egy idősebb ember próbált átadni egy kis sarkot, ahol viszonylag jobban meg tudnék kapaszkodni, már a sírás kerülgetett, hogy egy bácsika próbál segíteni…

villamos4

Tudtam, hogy most le szabad ülnöm, most nem bírál senki, mégis úgy éreztem, minden szempár engem vizslat…
Forrás:
Pexels.com

Végül egy fiatal srác kocogtatta meg a vállam, és a helyére mutatott. Nagyon szépen megköszöntem, ő elsétált, én pedig leültem a showműsor után, fáradtan és szánalmasan. Tudtam, hogy most le szabad ülnöm, most nem bírál senki, mégis úgy éreztem, minden szempár engem vizslat…Az érzés nem múlt el. Vajon örökre azt fogom érezni, hogy tilos helyet foglalnom? Még terhesen is? Vagy, ha idős leszek, akkor már rendben lesz? Valahogy úgy érzem, hogy akkor, meg azért fogok aggódni, hogy olyan görcsöt okozok valakinek, mint amit, anno nekem okoztak, ha megláttam az ősz kobakokat. Hiába vagyok kedves, és hiába tartom be az illemszabályokat, úgy érzem ebben a játszmában én sosem nyerhetek…

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Már csak a szakdolgozat választ el a diplomádtól?
Világ
Már csak a szakdolgozat választ el a diplomádtól?
vous - 2023.01.19.
Minden gólyát a szakdolgozattal riogatnak, akik ezt persze rendszerint nem veszik komolyan, hiszen még annyira távolinak tűnik, és amúgy is az új élethelyzet felett érzett eufória tompít minden aggodalmat.

Otthon

Kényelem és praktikum egy szűkebb nappaliban is
Otthon
Kényelem és praktikum egy szűkebb nappaliban is
vous - 2023.01.26.
Amikor a nappalinkat rendeznénk be, az elsődleges szempontunk egyértelműen a kényelem, hiszen ez az a helyiség, ahol általában a legtöbb időt töltök, és ahol vendégeket is fogadunk. A helyiség mérete azonban olykor határt szab a lehetőségeknek: a praktikus helykihasználásra is figyelmet kell fordítani amellett, hogy egy kellemes hangulatú, jól használható nappalit szeretnénk kapni. Szerencsére a széles bútorválaszték ebben mellettünk áll.