Már egészen korán szembesültem azzal, hogy nem vagyok egy bombázó, sőt az elálló füleimmel és pápaszememmel a legtöbb fiú rám sem nézett. De idővel megtanultam szeretni önmagam, elfogadni azt, hogy habár nem vagyok egy tündérszép királylány, remek humorérzékem és kedves természetem van, amelyek szintén vonzóak lehet mások számára.
Amikor végre megbékéltem a tudattal, hogy a szerelem talán nem nekem való és nélküle is lehet teljes az életem, akkor jelent meg Tamás. Egy sármos, jó kiállású férfi, aki messze nem az én ligámban játszott, és valahogy mégis egymásra találtunk. Elkezdtem az ő szemével látni önmagam, és úgy éreztem, hogy egy igazi királykisasszony vagyok! Rendkívül boldognak éreztem magam, egészen addig, amíg a családjával nem találkoztam.
A szülők talán egy kicsit meglepődtek, amikor hazavitt engem, de kedvesek voltak hozzám. Tamás nővére volt az, aki egész vacsora alatt pásztázó tekintettel nézett rám, miközben a telefonjával babrált. Mindennek végül nem tulajdonítottam nagy jelentőséget, mert az este végén odajött hozzám, hogy másnap elhívjon vásárolni, hogy jobban megismerjük egymást. Boldogan elfogadtam a meghívást, nem sejtettem, hogy mi vár rám…
A szembesítés
Másnap találkoztam is Nórával, már nagyon vártam, hogy jó benyomást tegyek a barátom egyetlen nővérére, de bármivel próbálkoztam nagyon elutasítóan viselkedett. Egy gyors kávé után azonban felcsillant a szeme, amikor egy boltról mesélt, ahova MINDENKÉPPEN el kellett mennünk. Egy kicsit bizakodó lettem az élénksége miatt, így azonnal követtem. Az oda vezető úton végig a telefonját nyomkodta, nem értékelte azt sem, hogy emiatt megmentettem egy nagy tócsától… Végül megérkeztünk az üzletbe, ahol az egyik eladó karjaiba borult. Gyönyörű nő volt. Hosszú mézszőke haj, csodás tengerkék szemek, már-már azt hittem valami hollywoodi színésznőt ölelgetett, amikor bemutatott:
Ő itt Liza. Tamás exbarátnője. Hát nem eszméletlenül szép? – ezután rám meredt, válaszra várva.
Én pedig ott álltam teljesen megsemmisülve. Leszegett fejjel, halkan motyogtam: Gyönyörű.
Ők nevetgélve beszélgettek életem szerelméről, és arról, hogy mennyire tökéletes párt alkottak. Az elvarratlan szálak még mindig összekötik őket, ezért nem is értik, miért játszadozik velem. Hirtelen mintha legjobb barátnők lennénk, rábeszéltek, hogy ott helyben szakítsak Tamással SMS-ben, mert nem igazságos, amit velem tesz. Miután pedig megtettem, könnyes szemekkel rohantam hazáig…
Soha többé szerelem?
Úgy éreztem magam, mint akit visszarántottak a földre, ahol nem voltam más, mint egy rút kiskacsa, aki sohasem érhet az ilyen exbarátnők nyomába. Hogy képzelhettem azt, hogy én kellek neki? Soha többé nem leszek szerelmes! Ez túl sok nekem… Alig kaptam levegőt, a rám nehezedő igazságtól, amikor kopogtattak. Tamás volt az.
Verejtékes arcáról azonnal látszott, hogy futott. Rohant, egészen a lakásomig. Kétségbeesett tekintettel nézett megviselt arcomra. Magához ölelt, erősen szorított, és kérte, hogy ne hagyjam el soha. Ezt tenné az is, akinek csak a játékszere vagy? Nem hiszem.
Hagytam, hogy az önsajnálatom és két szívtelen ember beszennyezze azt, ami tiszta volt.
Azok, akik az életük során nem kaptak ilyen csodálatos figyelmet és szeretetet, könnyen visszaesnek abba a mély verembe, ahol csak ők vannak, ahol nem bánthatja őket más. Amikor megtapasztaltam a szerelmet, amit sohasem remélhettem, boldog voltam. Ennek ellenére egy pillanat alatt össze tudták zúzni ezt a boldogságot, mert túl sokáig éltem a sötétségben. Mostantól fogva ez másként lesz ezután: tartozom annyival ennek a kapcsolatnak, hogy bízzak benne. Most már tudom, a valóság nem az volt, hogy taszítom az embereket, hanem az, hogy szeretek és van, aki viszontszeret.
Nóri történetét Juhász Adél dolgozta fel.
