Egy pici baba elvesztése, történjen az akár magzati korban, minden esetben borzalmas megrázkódtatás az édesanyáknak, és a családnak is. Egy álom hal meg, a jövő szépséges ígérete és nem segítenek a közhelyek.
Nem segít a feszes szájjal az anya felé sziszegett mondat: " A majd lesz másik", "A rendbejössz és újra nekiugrotok", ahogy még haszontalanabb és fájdalmasabb, ha arra utal a beszélgetőtárs, hogy az a "valami"…. (legyen akárhány hetes), az még nem is volt baba IGAZÁN.
A vetélést elszenvedő nő a GYERMEKÉT veszíti el, és éppúgy megküzd a gyászmunkával, mint bárki más, aki szeretett hozzátartozójától kénytelen idő előtt elbúcsúzni. Minden vetélésen átesett anya gyászol. Mindenki másképp: van, aki nem beszél róla, úgy tesz, mintha nem történt volna semmi, de vérzik a szíve sokáig. Más mer és akar is beszélni a történtekről,kérdései vannak, válaszokat akar. Megpróbálja nyílt sisakkal feldolgozni a veszteséget. Nyilván ez utóbbi az a stratégia, amely talán rövidebb idő alatt nyújt vigaszt, lendít túl a mérhetetlen fájdalmakon, de magát a fájdalmat se egyik, se másik esetben nem lehet megúszni. Azt lekicsinyelni egy kivülálló részéről – még akkor is, ha soha nem volt hasonló helyzetben, így képtelen azonosulásra – újabb sebeket okoz.
Egykori szerzőnk, Séllei Lilla, aki maga is érintett a témában így írt erről:
Néha egy cikket nehezebb megírni, mint egy másikat, de ezt kifejezetten embert próbáló volt. Régen könnyeztem ennyit, talán azért, mert én is érintett vagyok. De kezdjük az elején!
"Mikor az első kisfiamat vártam, a kimaradó menzesz első napján csináltam terhességi tesztet, ami pozitív lett. Két nappal később felkerestem az orvosomat, aki az ultrahangon nem látott semmit, így nem volt kizárt a méhen kívüli terhesség. A dokim azzal nyugtatott, hogy ez manapság gyakori, mert a tesztek nagyon kifinomultak, nagyon érzékenyek, nagyon korai terhességet jeleznek, amit akár még az ultrahanggépek nem is látnak. Persze aztán semmi probléma nem volt, másnap már látszódott az egy milliméteres kis kezdemény.
Hogy miért írtam ezt le? Azért, mert az érzékeny teszteknek köszönhetően több vetélésre derül fény. Míg régen az 1-2 héttel elcsúszott menstruációkat betudták a test szeszélyének, addig ma már egy pozitív teszt fényében bizony tudják, korai, spontán vetélés történhetett. Ezt éltem át én is, a két gyerekem között: hiába bizonyította három teszt is, hogy terhes vagyok, valamikor a 7. hét környékén, 2 nappal a nulladik, terhességmegállapító ultrahang előtt magától elment.
Mire a kórházba értünk, nem találtak semmit, de azt leszögezték, hogy a tesztek nem hazudnak, ha pozitív volt, akkor bizony terhesség is volt.
Áginak, az egyik sorstársamnak szintén a második hónapban ment el egy babája: „A 7. héten egy lépcsőzés közben elkezdett görcsölni a hasam, és mire hazaértem, már véreztem. Másnap lett volna a nulladik ultrahang. A vizsgálatra elmentünk, és először örültünk, mert látszódott, sőt szívhang is volt, de felkészítettek a szomorú befejezésre is.”
Végül a baba elment magától, kórházi beavatkozásra nem volt szüksége, de a történet sokáig nyomott hagyott benne: „Voltam terhes ez előtt is, de mivel fogamzásgátlás mellett estem teherbe, és nem tudtam megtartani, elvetettem. A vetélés után pár napra padlót fogtam. Azért csak pár napra, mert az abortuszhoz képest – ahol én döntöttem – ez nem az én döntésem volt. Azzal tudtam nyugtatni magamat, hogy mennie kellett."
A cikk folytatását itt olvashatjátok. Nagyon érzékeny téma, olvassátok együttérző szívvel.
Ha az ember nem tud valamit megmagyarázni, akkor kezdi el emlegetni a sorsot, a szerencsét, vagy végső esetben a véletleneket.
