Egyéb kategória

Ez a három csillagjegy teljesít a legjobban az iskolában

A gyerekeink ilyenek is meg olyanok is. Van, aki szorgalmas, van, aki néha szorgalmas, és olyan gyerkőc is akad, aki nem tudja, nem is akarja felvenni a tempót – más ritmus szerint működik. És persze vannak azok a gyerekek, akik illeszkednek és teljesítenek a felnőttek elvárásai szerint.

vous - 2021.08.22.
Ez a három csillagjegy teljesít a legjobban az iskolában

Halak

Gyerekként is, felnőttként is igyekeznek az adott keretek között maradni – legalábbis látszólag betartják a követelményeket. Igyekvőek és tényleg szorgalmasak, ám ha van mód egy kis lazításra, akkor elsurrannak az elvárások mellett. Ettől függetlenül iskolai teljesítményük a legtöbbször kiemelkedően jó és ezt fürge észjárásuknak, érzékenységüknek köszönhetik, valamint segíti őket az is, hogy RÁÉREZNEK a pedagógusok aktuális hangulatára, tudják mikor kell háttérbe húzódni,  mikor lehet villantani egy-egy mondattal, ami aztán lenyűgözi a tanárokat.

Bika

A Bika jegyű emberek már gyerekkorban is rendkívül megbízhatóak és szorgalmasak – ahogy a Bika nőknek rendszerint ragyog az otthona, olyan szép rendben van MINDIG a Bika gyerekek táskája, tolltartója, leckéje. Mert a Bika jegyű gyerekek nem szeretnek felkészületlenül érkezni az iskolába, ahhoz túlságosan fontos a szüleik, a felnőttek elismerése. Mindehhez azonban kell a szülők támogatása is. Gondosan csomagolt tízórai nélkül el nem indulnának, és igénylik a szülők figyelő szemét a délutáni leckeírásnál.

Nyilas

Nem pedánsak a Nyilasok és a felkészülés is sokszor elmarad, mégis a Nyilas gyerekek rendkívüli képességgel rendelkeznek ahhoz, hogy kivágják magukat akkor is, ha csak kósza emlékeik vannak az előző óráról. Kommunikációs készségük lenyűgöző és hihetetlenül bátrak. Néha még blöffölnek is: jelentkeznek akkor is, ha nem tudják a kérdésekre a választ, így ugyanis az a kép alakul ki róluk- hogy aktívabbak a többieknél. Ugyanakkor jószívűek, sokat segítenek társaiknak, ezért nem csak jó eredményeik vannak az intézményben, de sok barátjuk is.

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Különleges nézőpontból mutatja meg a BudaPartot az idei fotópályázat nyertes alkotása Több mint 130 pályamű közül választották ki a legjobb képeket
Világ
Különleges nézőpontból mutatja meg a BudaPartot az idei fotópályázat nyertes alkotása Több mint 130 pályamű közül választották ki a legjobb képeket
vous - 2026.07.28.
Lezárult a BudaPart ötödik alkalommal meghirdetett fotópályázata, amelyre idén több mint 130 alkotás érkezett. A pályázók a városnegyed építészeti formáit, különleges részleteit és vízparti hangulatát örökítették meg. A háromfős szakmai zsűri döntése alapján az első helyezést Bődi Zoltán alkotása nyerte el.

Otthon

Így frissítik otthonaikat a magyarok: a kisebb kiegészítők mellett az ágyak és kanapéágyak iránt is nőtt a kereslet
Otthon
Így frissítik otthonaikat a magyarok: a kisebb kiegészítők mellett az ágyak és kanapéágyak iránt is nőtt a kereslet
vous - 2026.10.15.
A rendszeres otthonfrissítésben a tárolók és a lakástextilek kapják a főszerepet: a JYSK megbízásából készült piackutatás szerint a megkérdezettek 40 százaléka évente vagy gyakrabban vásárol tárolókat, 37 százalékuk pedig lakástextileket. A vállalat magyarországi értékesítési adatai eközben a nagyobb bútorok iránti kereslet erősödését is jelzik: az előző pénzügyi évben az ágykeretek forgalma 45,9, a kanapéágyaké 38,3 százalékkal nőtt az azt megelőző pénzügyi évhez képest. A választásban a személyes tapasztalat is meghatározó: a kutatás résztvevőinek közel fele a kipróbálást fontosabbnak tartja az inspiráló látványnál.