Korán kelt, hajnalban friss eső esett, de kellett a földnek az eső, neki meg kellett az üde látvány. Kellett a lelkének, a szemének, a bőrének, a szívének a zsenge vetés látványa.
Kikelt a búza itt, amott meg a rozs dugta ki a fejét. Elégedett volt és reménykedő is egyben. Számolgatott, mennyi napsütés, esős nap, mennyi idő kell még az aratásig. Sok. Túl hosszú az idő és addig annyi, de annyi minden történhet. Vihar, jégeső, betegség. Félt a károktól. Ez a zsigereiben volt, pedig hite szerint ő volt az első a családban, aki vetésre adta a fejét. Amíg csak visszalátott családja hosszú sorára, mindenki iparos volt, vagy tollforgató. Ő volt az egyetlen, akit húzott a föld, a magok, az aratás.
Féltette is ettől a paraszti létezéstől az apja, nem értette senki a családból vonzódását, de ő erre vágyott: az üde vetés zöldjére, aztán az érő gabona szőkeségére, a tele zsákok gazdagságára.
Korán kelt. Az elsők között a városban, fűtötte fel a sütőket, már le is dagasztotta az első adag kenyeret. Most a pereceket fonta, aztán a kiflik sodrása, sózása jön. A sóval csínján kell bánni, ha többed ad hozzá – elvesz az ízből, elromlik a minőség. Az emberek észreveszik, ha sokszor sózza el a pék, máshova szoknak. Pont annyi só kell, ami nem sok, nem kevés. A tüzet is kordában kell tartani nem kormozhat. Ügyelni kell a kenyér talpára is, oda ne égjen – egyszer látta, még gyerekként, hogy a határon túl, az ott maradt magyarok káposzta levéllel védik a kenyér alját a hőtől. Sülés közben a káposzta levele leég onnan, de a lenyomata, mint egy finom térkép, csupa útvesztő – ott marad. Az akkor nagyon tetszett neki . néha azon tűnődött, nem pont azért lett e pék, mert annyira megtetszett neki az ügyesség, a gyengédség, ahogy ott bántak a sülő kenyérrel.
Korán kelt. Elsőként a családból. A felesége meg a gyerekek, a pár hetes baba is, még aludtak. Pár percig csak ült a csendben, élvezte családja békés szuszogását. Aztán nekiindult, nem öltözött fel teljesen, csak pulcsit húzott a pizsamájára, cipőt zokni nélküli lábára és leszaladt a ház aljába. Pár éve nyitott ott műhelyt a pék. Már ajtónyitáskor megcsapta a friss kenyér illata. Megvette a legforróbbat, mellé tejes kiflit a gyerekeknek, a feleségének fahéjas tekercset.
Ma ünnep van. Learattunk. Jusson az asztalra minden földi jó.
