Öt éve segíti a hosszabb ideig otthon vagy a kórházban gyógyuló gyermekek tanulását és iskolai visszailleszkedését a KórházSuli. A betegekkel közel egyidős önkéntes középiskolások és egyetemisták nemcsak a lemaradás csökkentésében, a tananyag átadásában segítenek, de az orvosok szerint az aktivitás a gyógyulási folyamatot is gyorsítja.
Eközben maguk is komoly önismereti és személyiségfejlődési folyamaton mennek keresztül. Egy 2014-es adat szerint Magyarországon közel másfélezer gyerek kényszerült betegség miatt magántanulói státuszba. Az ellátórendszer hiányosságai miatt azonban az az alapvető jog, hogy a gyógyulásuk alatt is megfelelő pedagógiai ellátásban részesüljenek, nagyon esetlegesen érvényesül. Az oktatási és egészségügyi intézmények közötti rést az alapítvány az önkénteseik és támogatóik segítségével igyekszik betölteni.
2014-es megalakulása óta több mint 400, betegsége vagy balesete miatt az oktatásból tartósan kimaradó gyermek felzárkózását és visszailleszkedését segítette 1500 önkéntesével a KórházSuli Alapítvány. Az Oktatási Hivatal jelentése szerint 2014-ben Magyarországon közel 1500 gyerek kényszerült betegség miatt magántanulói státuszba, és számuk növekvő tendenciát mutat. Bár egyre több, korábban végzetes kimenetelű betegség vált gyógyíthatóvá, a teljes felépüléshez hónapokig, akár évekig is eltartó kórházi kezelésreés otthoni lábadozásra is szükséges lehet, amely alatt is a beteg gyermekek alapvető érdeke és joga, hogy állapotuknak és képességeiknek megfelelő pedagógiai ellátásban részesüljenek. A kórházba kerülő gyermekek számára tehát nemcsak gyógyulásuk, de a tananyaggal és iskolatársaikkal való lépést tartás is komoly kihívás. Ennek ellenére Magyarországon a tartósan otthon gyógyuló gyermekek helyzete, a törvényi szabályozás ellenére, állami szinten megoldatlan.
Három pillérre épülő programjával ezen segít öt éve a KórházSuli:
A beteg gyermekek így kortárs támogatást kapnak ahhoz, hogy a gyógyulásuk után minél kisebb lemaradással tudjanak visszailleszkedni iskolájukba, miközben a bezárt környezetben is megmaradhat a kapcsolatuk a külvilággal.
A programban résztvevő orvosok tapasztalatai szerint egy célokat kitűző gyerek sokkal aktívabban vesz részt a gyógyító folyamatban is. Ráadásul gyógyulás után többen tananyagfejlesztőként bent maradnak a programban, azaz csatlakoznak az önkéntes középiskolások és egyetemisták csapatához. Mivel a program nagy részben a segítő diákok tudására és önkéntes munkájára épül, a KórházSuli nemcsak a beteg, hanem az egészséges gyermekek széles rétegeinek tudását, szociális érzékenységét is fejleszti. Az önkéntes diákok közösen dolgoznak tanárukkal és valódi értéket hoznak létre, amely segít a beteg gyermeknek abban, hogy saját tempójában, játszva tudjon fejlődni. A segítők a tananyagfejlesztés közben saját tudásukat is folyamatosan bővítik, emellett személyiségfejlődésükben is nagy szerepe van az önkéntes munkának, hiszen érzékenyebbé válnak a rászorulók segítésére.
Visszailleszkedés
A KórházSuli segítettjeinek visszailleszkedése az iskolába csak az intézmény tanárainak bevonásával történhet zökkenőmentesen. Mivel a Moodle tananyagfejlesztő-rendszer alkalmas az anyaiskolák bevonására is, ezért azalapítvány következő célkitűzése, hogykidolgozza ennek a folyamatát. Mivel a tartós távollét idején a gyerekek digitális környezetben tanulnak, így a visszafogadó iskolák tanárainak is fel kell készülni, hogy komfortosan mozogjanak ebbenakörnyezetben. A Telenor – a KórházSuli főtámogatója a kezdetek óta – saját digitális oktatási módszertani képzést hozott létre, amelyet januárban az Emberi Erőforrások Minisztériumához tartozó Oktatási Hivatal is akkreditált. A Telenor mostani felajánlása szerint a KórházSuli segített diákjait visszafogadó intézmények pedagógusainak és önkéntes segítőinek a digitális képzését díjmentesen vállalja, azaz a visszafogadó tanárok felkészülten fogadhatják a tartós betegségből visszatérő diákokat, egy naprakész és modern digitális oktatási módszertani gyakorlat birtokában.
„Külső segítség nélkül a beteg gyermeket az otthon töltött hosszabb idő alatt egyre több veszteség éri. Bezárul számára a világ, kirekesztetté, kiszolgáltatottá válik, társas kapcsolatainak nagy részét elveszíti és megsérül legfőbb szerepköre, az, hogy ő diák. Miközben újra kell terveznie eredeti céljait, jövőjét, önbecsülése meginog. Könnyen válik motiválatlanná, és mindezek mellett együtt kell élnie fizikai fájdalmaival.
A KórházSuliban olyan közösséget építünk, amelynek mindegyik tagja nyer: a segített fiatalok nem maradnak ki a tanulásból, a kortárs közösségből, segítőikből pedig olyan felnőttek válnak, akik kreatívak, csapatjátékosok, érzékenyek a társadalmi problémákra, megtapasztalják az önkéntes segítés örömét” – nyilatkozta Tóthné Almássy Monika, a KórházSuli vezetője, aki előtte 15 évig dolgozott kórházpedagógusként egy gyermekonkológiai osztályon.
A kórházsuli munkájáról további információkat a Bethesda Gyermekkórház fészbuk oldalán találtok.