Anna a tükör előtt állt. Tizenhárom múlt, bőre csupa mitesszer, haja csapzottan tapadt a hátára. Apró mellei átsejlettek a póló alatt. Anyja körömcipője volt a lábán, pont belenőtt. Néha még felvette, de már nem érezte menőnek, ki nem lépett volna abban az utcára. Anna szép volt, de pont másként látta.

Anna huszonhárom múlt. Most diplomázott. Bőre, mosolya ragyogott, imádta az életét. Szerelmes volt. A tükör előtt állt, rúzst kent fel a szájára aztán letörölte, tudta, hogy nincs szüksége rá. Anélkül is gyönyörű volt és ezt tudta is magáról.

Anna harminchárom múlt. Szeme sarkában, mint a legfinomabb pókháló, apró ráncok húzódtak, ha nevetett. Már csak ritkán ment ki alapozó és rúzs nélkül. Melle feszessége azért a régi maradt, bár most még jobban feszült, mint az elmúlt években valaha. Gyereket várt. Kisfiút. A lánya már három éves múlt. Anna a tükörben nézte domborodó pocakját, feszülő mellén a kék ereket. Anna gyönyörű volt és ezt tudta is magáról.

Anna negyvenhárom múlt, arcán a ráncok elmélyültek, ahogy szeme alatt is árkokat vájt magának az aggódás. A szerelem elmúlt. A gyerekeket egyedül nevelte, férje pár napja költözött el. Elvitte a vonzás egy másik, Annánál fiatalabb nővel. Anna a tükör előtt állt. Rúzst kent fel az ajkára, aztán letörölte. A szekrény mélyéről előkotorta édesanyja régi körömcipőjét. Pont jó volt rá. Anna gyönyörű volt, de ezt már kezdte elfelejteni.

Anna ötvenhárom múlt. A gyerekei felnőttek. Amikor a lányára nézett….. gyönyörűnek látta magát. Tükör se kellett hozzá.