Egyéb kategória

Ezeket tegyétek, ha vendégségbe mentek valakihez

A vendégség mindkét fél számára izgalommal jár. A vendéglátó aggódik, hogy tökéletes házigazda legyen, a vendég pedig igyekszik minél kevésbé a terhére lenni. Ehhez nyújtunk még segítséget: íme néhány ötlet, amivel jobban hozzájárulhatunk a házigazdánk – és ezáltal a saját magunk – nyugalmához.

vous - 2018.12.02.
Ezeket tegyétek, ha vendégségbe mentek valakihez

Hogyan lehetünk tökéletes vendégek? Valószínűleg sehogy, hiszen ahány ház, annyi szokás… De ha betartunk néhány játékszabályt, akkor nagyban megkönnyíthetjük a házigazdánk és ezáltal a saját dolgunkat is. Carla McDonald rendezvényszervező gyűjtött össze egy 11 pontból álló listát, amelyen olyan dolgok szerepelnek, amik bizonyára már előfordultak velünk, vagy legalábbis a nagy részük. De érdemes átfutni, hogy például a karácsonyi rokonlátogatások alkalmával se essünk olyan hibába, ami kellemetlen akár a vendéglátónk, akár a mi számunkra.

  • Időben érkezés az ebédre: késsünk néhány percet, a házigazda szinte biztos, hogy nem készül el időben. Ha pontosak vagyunk, talán épp a legnagyobb hajtás közepébe csöppenünk.
  • Vigyünk ajándékot: csak valami apróságot, amivel megköszönjük a meghívást.
  • Segítsünk egy kicsit: szedjük le a tányérokat, játsszunk a gyerekekkel, segítsünk a mosogatásban – mindegy, csak ne szolgáltassuk ki magunkat teljes mértékben a háziakkal.

Olvassátok tovább a cikket!

Forrás:
iStock.com
Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

A jövő nem magától épül – hanem azokból a fiatalokból, akik ma tudást és valódi gyakorlatot kapnak
Világ
A jövő nem magától épül – hanem azokból a fiatalokból, akik ma tudást és valódi gyakorlatot kapnak
vous - 2026.01.23.
Ha van valami, ami most tényleg érték, az a használható tudás. Nem a lexikon-memorizálós, „majd egyszer jó lesz” típusú – hanem az, ami a valóságban is működik: a problémamegoldás, a csapatmunka, a gyakorlat. Pont ez az oka annak, hogy egyre több nagyvállalat nemcsak beszél az utánpótlásról, hanem tesz is érte.

Otthon

Napelemek hosszú távú előnyei
Otthon
Napelemek hosszú távú előnyei
vous - 2026.01.28.
A modern vállalkozások számára a környezettudatos működés már régóta nem számít luxusnak, inkább alapvető követelményként jelenik meg a fenntarthatóság terén. Sokak számára lehet, hogy ez újdonság, de a napelemek ma már kulcsszerepet töltenek be ebben a folyamatban.