Egyéb kategória

Ez történik velünk, ha a kutyánkkal alszunk

Az Anthrozoös-folyóiratban megjelent tanulmány szerint a kutyával alvás jelentős pozitív hatással van a nők alvási minőségére.

vous - 2018.11.27.
Ez történik velünk, ha a kutyánkkal alszunk

A kutatók 962 felnőtt, az Egyesült Államokban élő nőt kérdeztek meg, akiknek 55 százaléka legalább egy kutyával osztotta meg ágyát, 31 százalékuk minimum egy macskával aludt, 57 százalékuk pedig egy másik emberrel. Az eredmények azt mutatták, hogy kutyával aludni sokkal pihentetőbb, mint macskával, sőt, meglepő módon még az embernél is.

Forrás:
pexels.com

"Akik kutyával aludtak, arról számoltak be, hogy kiskedvencük nemhogy nem zavarja az alvásukat, hanem kényelmet és biztonságot is ad" – írta a tanulmány. "Ezzel szemben a macskák ugyanolyan „zavaróak” voltak, mint az emberek, és kevésbé kényelmes és biztonságos volt velük aludni, a beszámolók szerint.
Persze, hátrányai is vannak az együttalvásnak, mint például a szőr, az allergia, és az, hogy a kutya azt gondolja, egyenlőek vagyunk. A szakértők szerint viszont, ha a kutyánknak nincsenek viselkedési problémái, önmagában ez a helyzet nem vezet a dominancia felborulásához.
 

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Otthon

A fiatalok nyitottabbak az impulzusvásárlásra, az idősebbek hosszabban terveznek – így vásárolnak bútort a magyarok
Otthon
A fiatalok nyitottabbak az impulzusvásárlásra, az idősebbek hosszabban terveznek – így vásárolnak bútort a magyarok
vous - 2026.07.02.
A fiatalabb és idősebb korosztályok eltérő módon közelítik meg a bútorvásárlást: míg az idősebbek elsősorban személyesen vásárolnak, hosszabban terveznek és jobban támaszkodnak az áruházi szakemberek tanácsaira, addig a fiatalok nyitottabbak az online csatornákra, piacterekre és az impulzus alapú döntésekre. A JYSK megbízásából készült országos reprezentatív kutatás szerint ugyanakkor minden generációra igaz, hogy a bútorvásárlást továbbra is megfontolt, tudatos döntésként kezeli.