Egyre nagyobb ellenállást kell kifejtenem az alattomosan feltámadó, aztán orkánerejűvé dagadó északnyugati széllel szemben. Egyre nagyobb energiát igényel, hogy megőrizzek egyetlen kicsi részt a ruházatomból szárazon a novemberi esőcseppek ellen folytatott ádáz harcom során. Szóval vesztésre állok, s ha nem gyűjtök hamar erőt, hamar elvérzek én is, éppúgy, ahogy az őszi falevelek, amikor izzó vörösből barna avarrá válnak. S miből merítek energiát? Egy csésze illatos csipkebogyóteából, egy forró, illatos fürdőből és persze a könyvekből.

Fene bánja, megesett. Szerelmes vagyok.”

– írja Móricz Zsigmond Simonyi Máriának.

A történelem, ezen belül is az irodalomtörténet nemcsak véres háborúk, majd az azt követő béketárgyalások pontjainak részletes leírásából, híres irodalmi művek születésének körülményeiről kell, hogy szóljon. Szükség van a szeretet, a szerelem történelmének megörökítésére legalább olyannyira, ha nem jobban, mint a csaták, a vér és a háború közben előtörő gyűlölet lenyomatainak megőrzésére.

Nyáry Krisztián összegyűjtötte a magyar irodalomtörténet legszebb, legérdekesebb vagy éppen legfelháborítóbb szerelmes leveleit, majd mára már jól ismert stílusban megírta keletkezésük történetét. Van közte udvarlólevél, pimasz széptevés, szemérmes viszontválasz és akad benne számos hideg elutasítás, csalódott szakítás, könnyes búcsúlevél: minden, ami a szerelmes levél műfajába beleillik 1525 és 1976 között.

Csokonai Vitéz Mihály, Móricz Zsigmond, Ady Endre, Kossuth Lajos, Krúdy Gyula, Nemes Nagy Ágnes, Latinovits Zoltán és még száz név a közel, és régmúltból, akik leveleikben megfogalmazták, hogyan éreznek és mit gondolnak a szerelemről.