Egyéb kategória

Sütőtökös granola házilag – színe és íze is felvidít!

Imádjuk a granolát, mert ropogós és fűszeres, házilag készítve pedig sokkal kiadósabb és egészségesebb, mint a bolti változatok. Reggelire vagy csak úgy nassolni is imádnivaló, és számtalan módon ízesíthetjük. Aktuális kedvenc a sütőtökös változat, igazi őszi-téli ízekkel, de már napsárga színe is felvidít, hát még az íze!

vous - 2018.11.10.
Sütőtökös granola házilag – színe és íze is felvidít!

A granola tulajdonképpen egy fűszeres, sütőben kissé megpirított müzli, ami előre elkészíthető, és hónapokig eltartható, rengeteg ízvilágra hangolható, ideális napindító joghurttal vagy tejjel, de magában is jó snack, ha épp nassolnánk valami egészségeset.

A sütőtökös változat elsőre furcsának tűnhet, de isteni finom, amit mindenképpen érdemes kipróbálni, ha nagyobb adag sütőtököt sütünk – a kicsit visszahűlt sütőben pikk-pakk elkészíthetjük, és az alábbi alaprecept alapján gazdagíthatjuk magokkal – tökmaggal, napraforgóbállel, szezámmal, dióval vagy mandulával -, vagy akár a sütés után aszalt gyümölcsökkel – mazsolával, barackkal, aszalt szilvával, vagy mint itt: áfonyával -, de akár egy kis csokidarabka is tehető bele. Mindegyikkel isteni és szemvidító is!

Sütőtökös granola

Hozzávalók:

  • 3 bögre gm zabpehely (1 bögre = 2,5 dl)
  • 1 bögre sütőtökpüré
  • 4 evőkanál juharszirup vagy méz
  • 4 evőkanál kókuszzsír
  • 1 teáskanál kurkuma
  • 1 teáskanál őrölt gyömbér
  • 1 teáskanál vanília-kivonat
  • csipet só
  • fél bögre aszalt vörösáfonya

Az elkészítést ITT talljátok!

Forrás:
Depositphotos
Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

HorrorWeeks: 666 négyzetméteren kel életre a horrorfilmek világa a KÖKI-ben
Világ
HorrorWeeks: 666 négyzetméteren kel életre a horrorfilmek világa a KÖKI-ben
vous - 2026.10.30.
Október 30-án nyitja meg kapuit a HorrorWeeks a KÖKI Bevásárlóközpontban. A 666 négyzetméteren kialakított, bejárható horrorélmény élethű filmes kellékekkel, hátborzongató figurákkal és részletgazdag díszletekkel várja a látogatókat november 29-ig. A rendezvény a SuperNova Events és az Event Structure közös szervezésében valósul meg, a különleges látványvilágról pedig a magyar filmes kellékgyártó műhely, a WAIK PROPS gondoskodik.

Otthon

Ipari építkezés: a jó szervezés már a tervezőasztalnál kezdődik
Otthon
Ipari építkezés: a jó szervezés már a tervezőasztalnál kezdődik
vous - 2026.10.26.
Egy gyártócsarnok vagy raktár felépítése nagy döntés, amelynek következményei hosszú évekre meghatározzák egy vállalkozás működését. A sikerhez nem elég a jó terv: a műszaki igényeket, a szabályokat, a költségkeretet és a kivitelezés menetét is össze kell hangolni. Ha valamelyik részlet kimarad, annak később ára és időveszteség lehet.