Egyéb kategória

Kapcsolatuk elején Justin Timberlake más nőkkel is találkozgatott Jessica Biel mellett

Az egyértelmű, hogy ma már Jessica Biel és Justin Timberlake az egyik legszebb és legszilárdabb párja Hollywoodban, ám a legutóbbi nyilatkozatok alapján ez kapcsolatuk legelején még egyáltalán nem volt így.

vous - 2018.11.01.
Kapcsolatuk elején Justin Timberlake más nőkkel is találkozgatott Jessica Biel mellett

Timberlake nem igen beszél magánéletéről, sőt, szinte semmit nem tudunk róla, hiszen alig mond valamit. Ám legújabb könyve érdekes információkat tartogat, többek között őszintén mesélt Jessica Biellel való kapcsolatáról is:

Objektum doboz

“Amikor megismerkedtem Jesszel, egyértelmű volt számomra, hogy mennyire gyönyörű, ennek ellenére mindketten találkozgattunk másokkal is, valószínűleg így próbáltuk megmenteni magunkat a csalódástól. Beletelt némi időbe,, amire képesek voltunk bevallani önmagunknak, hogy mennyire nagyon odavagyunk egymásért.”

Írja Justin, aki ráadásul még azt is bevallja írásában, hogy annak idején még a színésznő számát is félt elkérni. Ma már egyértelműen Jessica a legfontosabb személy az énekes-színész életében, természetes közös gyermekük, Silas mellett.

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Otthon

A fiatalok nyitottabbak az impulzusvásárlásra, az idősebbek hosszabban terveznek – így vásárolnak bútort a magyarok
Otthon
A fiatalok nyitottabbak az impulzusvásárlásra, az idősebbek hosszabban terveznek – így vásárolnak bútort a magyarok
vous - 2026.07.02.
A fiatalabb és idősebb korosztályok eltérő módon közelítik meg a bútorvásárlást: míg az idősebbek elsősorban személyesen vásárolnak, hosszabban terveznek és jobban támaszkodnak az áruházi szakemberek tanácsaira, addig a fiatalok nyitottabbak az online csatornákra, piacterekre és az impulzus alapú döntésekre. A JYSK megbízásából készült országos reprezentatív kutatás szerint ugyanakkor minden generációra igaz, hogy a bútorvásárlást továbbra is megfontolt, tudatos döntésként kezeli.