Egyéb kategória

A legnagyobb tévhitek a mosogatógéppel kapcsolatban

A mosogatógép tényleg drágább hosszú távon, mint a kézi mosogatás? Mindig ugyanúgy kell belepakolni, de minek, mert egy idő után úgyis minden foltos lesz? Ideje leszámolni néhány tévhittel.

vous - 2018.10.11.
A legnagyobb tévhitek a mosogatógéppel kapcsolatban

Tény, hogy a gépet meg kell vásárolni, helyet kell neki találni a konyhában, és be is kell kötni. Ám innentől kezdve már nekünk kedvez minden: miközben nem kell a mosogatással hosszú órákat bajlódnunk, még pénzt is spórolunk. A gép ugyanis kevesebb vizet használ, mint mi egy alapos folyó vizes mosogatás során. A mosogatógép ugyanis ugyanazt az adag vizet használja újra, és közben a mosogatószivacsot sem koptatja. Ugyanakkor azoknak nem való, akik szeretnek mosogatni, egyfajta félig meditatív állapotban élvezik, ahogy a kezeik között tisztulnak-szépülnek a tányérok, evőeszközök.

Ki találta fel?

A mosogatógép úgy lett kifejlesztve, hogy vigyázzon még az üvegből készült poharakra is, ám ez nem mondható el feltétlenül rólunk. Maga a gép feltalálása is azért történt meg, mert Josephine Cochrane nem bírta nézni, hány tányért meg poharat törnek össze a mosogatólányok a házában. Megalkotott hát egy gépet, amiben külön rekeszek voltak a tányérok, poharak, evőeszközök számára, és az alulról érkező forró víz sugara varázsolta őket tisztává. 1886-ban adta be a szabadalmat, és milyen jól tette! A modernebb mosogatógép így terjedhetett el az egész világon, bár eleinte csak a szálloda- és étteremtulajdonosok vásárolták.

Olvassátok tovább a cikket!

Forrás:
pexels.com
Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Otthon

A fiatalok nyitottabbak az impulzusvásárlásra, az idősebbek hosszabban terveznek – így vásárolnak bútort a magyarok
Otthon
A fiatalok nyitottabbak az impulzusvásárlásra, az idősebbek hosszabban terveznek – így vásárolnak bútort a magyarok
vous - 2026.07.02.
A fiatalabb és idősebb korosztályok eltérő módon közelítik meg a bútorvásárlást: míg az idősebbek elsősorban személyesen vásárolnak, hosszabban terveznek és jobban támaszkodnak az áruházi szakemberek tanácsaira, addig a fiatalok nyitottabbak az online csatornákra, piacterekre és az impulzus alapú döntésekre. A JYSK megbízásából készült országos reprezentatív kutatás szerint ugyanakkor minden generációra igaz, hogy a bútorvásárlást továbbra is megfontolt, tudatos döntésként kezeli.