Egyéb kategória

Néha kell egy kis varázslat – 4 mágikus módszer, hogy elérjétek, amit szeretnétek

Ahhoz, hogy megvalósítsuk a céljainkat, a vágyainkat, először is rá kell hangolódnunk mindarra, amit szeretnénk. Erre pedig nagyszerű lehetőséget teremthetünk a különböző szertartásokkal.

vous - 2018.10.09.
Néha kell egy kis varázslat – 4 mágikus módszer, hogy elérjétek, amit szeretnétek

A szertartásokat az ember ősidők óta használja arra, hogy előidézzen bizonyos eredményeket, és elérje azt a hatást, melyet szeretne. Bármi is legyen a célunk: új szerelem, új munka, új ház, elősegíthetjük a megvalósulását, ha ábrándozunk róla – persze, emellett azért meg kell ragadnunk a lehetőségeket is, melyek közelebb visznek a célunkhoz.

Imagináció

Hogyha megtaláltuk a célunkat, a következő, fontos dolog, hogy elképzeljük, milyen, hogyha megvalósul. Keressünk egy kényelmes helyet, győződjünk meg róla, hogy senki nem zavarhat minket legalább negyedik óráig, csukjuk be a szemünket, és képzeljük el a jelenetet, melyben ott állunk. Először lássuk magunkat kívülről. Hol vagyunk, kivel? Mit csinálunk? Milyen érzés így kívülről nézni magunkat? Ezután helyezkedjünk bele önmagunkba és az érzéseinkbe, és onnan is figyeljük meg, mi mindent élünk át, és hol érezzük a testünkben ezeket az érzéseket. Fókuszáljunk a megjelenő kellemes érzésekre, és ezekbe éljük bele magunkat legalább naponta, vagy akár naponta többször. A gyakorlatot is megismételhetjük naponta, és megfigyelhetjük, hogy változik-e közben a kép, változnak-e az érzéseink, esetleg módosul-e a cél.

Olvassátok tovább a cikket!

Forrás:
pexels.com
Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

HorrorWeeks: 666 négyzetméteren kel életre a horrorfilmek világa a KÖKI-ben
Világ
HorrorWeeks: 666 négyzetméteren kel életre a horrorfilmek világa a KÖKI-ben
vous - 2026.10.30.
Október 30-án nyitja meg kapuit a HorrorWeeks a KÖKI Bevásárlóközpontban. A 666 négyzetméteren kialakított, bejárható horrorélmény élethű filmes kellékekkel, hátborzongató figurákkal és részletgazdag díszletekkel várja a látogatókat november 29-ig. A rendezvény a SuperNova Events és az Event Structure közös szervezésében valósul meg, a különleges látványvilágról pedig a magyar filmes kellékgyártó műhely, a WAIK PROPS gondoskodik.

Otthon

Ipari építkezés: a jó szervezés már a tervezőasztalnál kezdődik
Otthon
Ipari építkezés: a jó szervezés már a tervezőasztalnál kezdődik
vous - 2026.10.26.
Egy gyártócsarnok vagy raktár felépítése nagy döntés, amelynek következményei hosszú évekre meghatározzák egy vállalkozás működését. A sikerhez nem elég a jó terv: a műszaki igényeket, a szabályokat, a költségkeretet és a kivitelezés menetét is össze kell hangolni. Ha valamelyik részlet kimarad, annak később ára és időveszteség lehet.