Egyéb kategória

Ezt árulhatja el rólunk, ha szeretünk kézzel enni kés és villa helyett

Egyes kultúrákban nagy hagyománya van a kézzel evésnek, máshol csak nagyon ritka esetekben tudják elképzelni, hogy kés és villa helyett az ujjaikkal érintsék az ételeket. Nálunk például kézzel törjük a kenyeret a pörkölt mellé, de a csirkecombot is nyugodtan megfoghatjuk, ha nem szeretnénk az evőeszközzel bajlódni vele, és a pizzaszeleteket is sokszor könnyebb harapni, mint apró falatokra vágni. Vannak, akik kifejezetten szeretnek kézzel enni, kultúrától függetlenül – ez pedig elárul a személyiségükről néhány érdekességet. Íme!

vous - 2018.10.09.
Ezt árulhatja el rólunk, ha szeretünk kézzel enni kés és villa helyett

Jobban szeretik a kalandokat, mint mások

Ha valaki olyan kultúrában nőtt fel, ahol elvárás az evőeszköz az étkezésekhez, mégis szívesen eszik kézzel, az azt jelentheti, hogy az illető nyitottabb, szabadabb gondolkodású, mint mások – jobban szereti a kalandokat, a nem hétköznapi helyzeteket.

Élvezik az életet

Már az előzőből is következhet, hogy a kézzel evés jelentheti azt is, hogy az illető egyszerűen szereti az életet. Az, hogy az ujjainkkal megtapintjuk az ételt, ugyanis egy új érzékszervet von be az étkezésekbe, ami még pluszélménnyel járulhat hozzá az evéshez.

Olvassátok tovább a cikket!

Forrás:
Unsplash
Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

HorrorWeeks: 666 négyzetméteren kel életre a horrorfilmek világa a KÖKI-ben
Világ
HorrorWeeks: 666 négyzetméteren kel életre a horrorfilmek világa a KÖKI-ben
vous - 2026.10.30.
Október 30-án nyitja meg kapuit a HorrorWeeks a KÖKI Bevásárlóközpontban. A 666 négyzetméteren kialakított, bejárható horrorélmény élethű filmes kellékekkel, hátborzongató figurákkal és részletgazdag díszletekkel várja a látogatókat november 29-ig. A rendezvény a SuperNova Events és az Event Structure közös szervezésében valósul meg, a különleges látványvilágról pedig a magyar filmes kellékgyártó műhely, a WAIK PROPS gondoskodik.

Otthon

Ipari építkezés: a jó szervezés már a tervezőasztalnál kezdődik
Otthon
Ipari építkezés: a jó szervezés már a tervezőasztalnál kezdődik
vous - 2026.10.26.
Egy gyártócsarnok vagy raktár felépítése nagy döntés, amelynek következményei hosszú évekre meghatározzák egy vállalkozás működését. A sikerhez nem elég a jó terv: a műszaki igényeket, a szabályokat, a költségkeretet és a kivitelezés menetét is össze kell hangolni. Ha valamelyik részlet kimarad, annak később ára és időveszteség lehet.