Lassan 100 éve ért véget az első világháború, amelynek kitörését ünnepelve fogadták, de a nagy háború sokkal tovább tartott és sokkal több veszteséggel járt, mint azt bárki gondolta volna. Ezernyi történetet kiemelhetnénk, de ez alkalommal egy hősnőről lesz szó: Anna Coleman Ladd száznál is több szétlőtt arcú háborús veteránnak adta vissza az életét áldozatos munkájával.
1918 novemberében, lassan 100 éve ért véget az első világháború, amelyben közel tízmillióan hunytak el. A háború elejét még mindenki örömmel várta, azt hitték, néhány hónap elég ahhoz, hogy az évek óta húzódó nagyhatalmi konfliktusokat lezárják. Nem így történt. Az értelmetlen háború rengeteg emberáldozattal: fiúk, apák, testvérek soha nem tértek vissza az otthonaikba. Akik mégis, azokat az értelmetlen háború testi vagy lelki nyomorékká tett. Nekik segített egy amerikai asszony, akinek munkája életeket mentett, pedig nem ápolónő volt és nem is orvos.
Anna Coleman Watts Ladd 1878-ban született az Amerikai Egyesült Államokban, de tanulmányait Párizsban és Rómában folytatta. Szobrásznak tanult. Férjével, dr. Maynard Ladd belgyógyásszal 1917-ben Párizsba költöztek, mert a férje az amerikai vöröskeresztnél kapott állást. Itt találkozott Francis Derwent Wood brit szobrásszal, aki maszkokat készített az arcukon súlyosan megsérült férfiak számára. Egy részüket később megoperálták, de csak miután rendesen begyógyultak a sebeik. A maszk ez idő alatt segítette őket abban, hogy ne kelljen elrejteniük az arcukat, mutatkozhassanak a családjuk előtt, ki tudjanak menni az utcára. Anna Coleman rájött arra, hogy ezzel a módszerrel ő is nagyon sokakon segíthet.
Életeket, sorsokat változtathat meg.
Az első világháborúban 20 000 jegyzett fejsérültről tudunk. Sokan az állkapocssérülést szenvedtek, ellőtték az arcuk egy részét, az orruk és a szájuk is hiányzott, nem voltak fogaik. Ezek a szörnyű sérülések túlélhetők, de a plasztikai sebészet akkoriban közel sem volt olyan szinten, hogy az eldeformált arcokból újra emberit varázsoljanak. A gyógyult férfiak közül sokan az arcuk miatt nem tudtak volna visszailleszkedni a normális kerékvágásba. Volt, aki nem mert hazatérni, mert félt attól, hogy halálra rémíti a saját édesanyját.
Egy-egy maszk egy hónapon keresztül is készülhetett. Anna plasztilinből vagy agyagból készítette el először, majd ennek segítségével leheletvékony galvanizált vörösrézből alakította ki. A fémet zománcréteggel vonta be, amelynek olyan színe volt, mint az alany bőrének. Anna valódi hajat használt arra, hogy a szempillát, szemöldököt vagy bajszot pótolja. Összesen 185 maszkot készített.
Szolgálataiért elnyerte a Francia Köztársaság Becsületrendjét és a szerb királyi érdemrendet. Anna Coleman munkáját ma anaplasztológiának nevezik.
Ha az ember nem tud valamit megmagyarázni, akkor kezdi el emlegetni a sorsot, a szerencsét, vagy végső esetben a véletleneket.
