Egyéb kategória

Sorsfordító szavak: nem mindegy, hogyan mondom?

Nem. Szavaink különleges erővel bírnak, melyek pillanatok alatt képesek befolyásolni az érzéseinket pozitív vagy negatív irányba. Nem mindegy, hogy milyen stílusban, mely szavakat használva fogalmazunk, hiszen egy-egy mondat vagy szó örökre belénk is éghet.

vous - 2018.09.09.
Sorsfordító szavak: nem mindegy, hogyan mondom?

Gondoljunk csak például az úszóinkra, akik egy-egy versenyszám előtt néhány másodperccel még zenét vagy egy relaxációs videót hallgatnak. A verseny gyakorlatilag ott a parton a fejekben dől el, hiszen aki nem tud eléggé összpontosítani, az már a rajtkőnél elveszíti a küzdelmet. Vagy jussanak eszünkbe Edison édesanyjának a szavai: fiát eltanácsolták az iskolából, és otthoni tanulásra kötelezték, mert az akkori elvárásoknak nem tudott megfelelni. Az iskolaigazgató levelében egyenesen úgy fogalmazott, hogy Edison szellemileg fogyatékos – és mit lépett erre az anya? A levélben fogalmazott bántó sorokat egyszerűen átfogalmazta. Nem engedte meg, hogy az ártó szavak eljussanak gyermekéhez, ezért zseninek nevezte a fiát, és a későbbiekben az is vált belőle. Nem lesz mindenkiből tehetséges feltaláló, élsportoló vagy életmentő orvos, de egyértelmű, hogy az ilyen és ehhez hasonló szavak akár romba is dönthetik gyermekeink önbecsülését és önértékelését, melyeket csak hosszú és kitartó munkával lehet helyreállítani.

Miben rejlik az igazi erő?

Az energiában. Abban az energiában, mely a szavaink mögött van, hiszen mondhattam volna, hogy meg fogsz gyógyulni, ha valójában abban egy percig sem hittem volna. Valamennyi szót ki lehet úgy mondani, hogy voltaképpen ott van mögötte a valós tartalom, netán ítélet és érzés.

Olvassátok tovább a cikket!

Forrás:
istock
Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Már csak a szakdolgozat választ el a diplomádtól?
Világ
Már csak a szakdolgozat választ el a diplomádtól?
vous - 2023.01.19.
Minden gólyát a szakdolgozattal riogatnak, akik ezt persze rendszerint nem veszik komolyan, hiszen még annyira távolinak tűnik, és amúgy is az új élethelyzet felett érzett eufória tompít minden aggodalmat.

Otthon

Kényelem és praktikum egy szűkebb nappaliban is
Otthon
Kényelem és praktikum egy szűkebb nappaliban is
vous - 2023.01.26.
Amikor a nappalinkat rendeznénk be, az elsődleges szempontunk egyértelműen a kényelem, hiszen ez az a helyiség, ahol általában a legtöbb időt töltök, és ahol vendégeket is fogadunk. A helyiség mérete azonban olykor határt szab a lehetőségeknek: a praktikus helykihasználásra is figyelmet kell fordítani amellett, hogy egy kellemes hangulatú, jól használható nappalit szeretnénk kapni. Szerencsére a széles bútorválaszték ebben mellettünk áll.