A szavaknak nagy jelentőségük van. Az, hogy hogyan beszéltek magatokról, meghatározza az életeteket, és egy újabb kutatás szerint az, ahogyan a párkapcsolatotokról beszéltek, meghatározza, mennyire erős és egészséges a párkapcsolatotok.
A Mind Bodygreen mutatott be egy új kutatást, amely párkapcsolatban élő embereket vizsgált az alapján, hogy milyen módon beszélnek a kapcsolatukról.
Hatalmas különbség van ugyanis aközött, hogy egyes szám első személyben és egyes szám harmadik személyben, tehát én és ő, vagy többes szám harmadik személyben, tehát mi-ként emlegetitek a kapcsolatotokat.
Ha a közös dolgaitokról mi-ként beszéltek, az azt jelenti, hogy egy közös egységként tekintetek a kapcsolatotokra, nem pedig két, egymástól külön álló személyként kezelitek egymást.
Az új tanulmány a „mi” kapcsolatot számos pozitív tulajdonsággal társítja, beleértve a jobb kapcsolati működést, viselkedést és eredményeket.
Ha a kapcsolatotokról ilyen módon beszéltek, az azt jelzi, hogy jobban viselkedtek a partneretekkel szemben, jobban használjátok az interperszonális készségeket, mint a kompromisszum, elégedettebbek vagytok a kapcsolattal, és elkötelezettebbek vagytok egymás iránt. Ráadásul jobb a mentális és fizikai egészségetek. A romantikus kapcsolatokban azoknak, akik kapcsolat-orientáltak, nem pedig önorientált motivációkkal rendelkeznek, kielégítőbb kapcsolatokban van részük. Ha szilárd kapcsolatként tekintetek a kapcsolatotokra, sokkal jobban érzitek majd magatokat együtt. Igazi csapattársakká váltok, és mindketten szerves részét képezitek egymás boldogságának. Ez a kölcsönös függőség motivációt és erőt kölcsönöz, és olyan egyszerűen megvalósítható, mint, hogy a „mi” szót használjátok.