Egyéb kategória

Szeptembertől evéssel segíthetünk másokon

Az étkezés sokunknak magától értetődő örömforrás, azonban sajnos világszerte növekszik azoknak a száma, akik elegendő élelem híján napról napra nélkülözni kénytelenek. Ezen a helyzeten kíván segíteni az Élelmiszerbank immár 7. alkalommal útnak indított jótékonysági kezdeményezése, az Együnk Egymásért kampány, amelyhez csatlakozva úgy juttathatjuk élelemhez a rászorulókat, hogy közben mi magunk is jóllakunk.

vous - 2018.08.31.
Szeptembertől evéssel segíthetünk másokon

Együtt enni jó, de egymásért enni még jobb – erről szól a Magyar Élelmiszerbank szeptemberben induló Együnk Egymásért kampánya, amelynek célja, hogy interaktív adománygyűjtéssel segítse a rászorulók élelmiszerellátását az őszi-téli időszakban. A hetedik alkalommal elinduló kezdeményezéshez nagyon egyszerűen lehet csatlakozni. Mindössze annyi a dolgunk, hogy a szeptembertől év végéig tartó időszakban felkeressük a kampányban részt vevő éttermek egyikét, és ott a jótékonysági menüt választjuk, így mi is finomat eszünk, és másoknak is segítünk, hiszen a menü ára a nélkülözők megsegítését szolgálja.

Olvassátok tovább a cikket!

Forrás:
Depositphotos
Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

HorrorWeeks: 666 négyzetméteren kel életre a horrorfilmek világa a KÖKI-ben
Világ
HorrorWeeks: 666 négyzetméteren kel életre a horrorfilmek világa a KÖKI-ben
vous - 2026.10.30.
Október 30-án nyitja meg kapuit a HorrorWeeks a KÖKI Bevásárlóközpontban. A 666 négyzetméteren kialakított, bejárható horrorélmény élethű filmes kellékekkel, hátborzongató figurákkal és részletgazdag díszletekkel várja a látogatókat november 29-ig. A rendezvény a SuperNova Events és az Event Structure közös szervezésében valósul meg, a különleges látványvilágról pedig a magyar filmes kellékgyártó műhely, a WAIK PROPS gondoskodik.

Otthon

Ipari építkezés: a jó szervezés már a tervezőasztalnál kezdődik
Otthon
Ipari építkezés: a jó szervezés már a tervezőasztalnál kezdődik
vous - 2026.10.26.
Egy gyártócsarnok vagy raktár felépítése nagy döntés, amelynek következményei hosszú évekre meghatározzák egy vállalkozás működését. A sikerhez nem elég a jó terv: a műszaki igényeket, a szabályokat, a költségkeretet és a kivitelezés menetét is össze kell hangolni. Ha valamelyik részlet kimarad, annak később ára és időveszteség lehet.