Egyéb kategória

Sivatagi sziklák közt, 120 méter magasan mondták ki a boldogító igent

Ryan és Kim mindketten profi slackline-bajnokok, így nem volt kérdés, hogy életüket is a magasban, óriás sziklák között kötik össze. A tériszonyosok jobb, ha elfordulnak, de a többieknek lélegzetelállító vizuális élményben lesz részük.

vous - 2018.08.15.
Sivatagi sziklák közt, 120 méter magasan mondták ki a boldogító igent
Objektum doboz

Ha nem ismernétek, a slackline egy extrém sport, amelynek lényege, hogy egy két pont között kifeszített hevederen egyensúlyozva trükköket mutatnak be a résztvevők. Nos, az ifjú pár épp egy ilyen fesztiválon ismerkedett meg, majd együtt kezdtek el dolgozni, közös műsorszámokon. Pillanatok alatt egymásba habarodtak, így nem volt kérdés, hogy ha összeházasodnak, az kizárólag a magasban történhet majd.

A pár végül 120 méter magasan, a utah-i sivatag kellős közepén tartotta esküvőjét, ami igazi látványosságnak számított: az anyakönyvvezető, a tanúk, a koszorúslányok, a fotós mind ott voltak velük, és a kollégák ütős műsorszámokkal szórakoztatták őket. A gyönyörű, romantikus eseményt egy igazi döngetős lagzi követte, ahol nem csak a profi slacklinerek érezték magukat szuperül a felvétel tanulsága szerint!

Objektum doboz

Objektum doboz

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Különleges nézőpontból mutatja meg a BudaPartot az idei fotópályázat nyertes alkotása Több mint 130 pályamű közül választották ki a legjobb képeket
Világ
Különleges nézőpontból mutatja meg a BudaPartot az idei fotópályázat nyertes alkotása Több mint 130 pályamű közül választották ki a legjobb képeket
vous - 2026.07.28.
Lezárult a BudaPart ötödik alkalommal meghirdetett fotópályázata, amelyre idén több mint 130 alkotás érkezett. A pályázók a városnegyed építészeti formáit, különleges részleteit és vízparti hangulatát örökítették meg. A háromfős szakmai zsűri döntése alapján az első helyezést Bődi Zoltán alkotása nyerte el.

Otthon

Így frissítik otthonaikat a magyarok: a kisebb kiegészítők mellett az ágyak és kanapéágyak iránt is nőtt a kereslet
Otthon
Így frissítik otthonaikat a magyarok: a kisebb kiegészítők mellett az ágyak és kanapéágyak iránt is nőtt a kereslet
vous - 2026.10.15.
A rendszeres otthonfrissítésben a tárolók és a lakástextilek kapják a főszerepet: a JYSK megbízásából készült piackutatás szerint a megkérdezettek 40 százaléka évente vagy gyakrabban vásárol tárolókat, 37 százalékuk pedig lakástextileket. A vállalat magyarországi értékesítési adatai eközben a nagyobb bútorok iránti kereslet erősödését is jelzik: az előző pénzügyi évben az ágykeretek forgalma 45,9, a kanapéágyaké 38,3 százalékkal nőtt az azt megelőző pénzügyi évhez képest. A választásban a személyes tapasztalat is meghatározó: a kutatás résztvevőinek közel fele a kipróbálást fontosabbnak tartja az inspiráló látványnál.