Egyéb kategória

A köldök lakói olyanok, akár az esőerdő

Kutatók szerint több ezer baktérium használja szállásként a köldökünket, és az egész „ökoszisztéma” hasonlít az esőerdőkre.

vous - 2018.07.20.
A köldök lakói olyanok, akár az esőerdő

A többek között Bacillus subtilis-okból és Staphylococcus epidermidis-okból álló „közösséget” 60 önkéntes köldökén vizsgálták. Az ötlet egy egyetemi ökológus hallgatótól származik, aki olyan témát keresett, ami mindenkit érint és így mindenkit érdekel. Ebből lett: A köldök ökoszisztémájának sokfélesége program.

A köldökdzsungel lakói között a labor 2368 baktériumfajt talált, amelyek közül 1458 új, még ismeretlen a tudomány előtt. A lista nagyban függ, milyen higiénikus állapotban van a vizsgált alany. Volt olyan, aki már évek óta nem fürdött, nála úgynevezett extremofil, azaz olyan baktériumfajokat is találtak, amelyek a szélsőséges körülményekhez alkalmazkodtak. Akárcsak egy esőerdőben, a köldökben is vannak domináns fajok. Az összes baktérium több, mint 70 százaléka mindössze nyolc különböző fajhoz tartoznak. Meglepő módon tehát az ökológus jól ki tud igazodni egy köldökön, mivel élővilága és működése nagyban hasonlít az esőerdőkre.

Fejezzétek be a cikket ITT!

Forrás:
pixabay
Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Különleges nézőpontból mutatja meg a BudaPartot az idei fotópályázat nyertes alkotása Több mint 130 pályamű közül választották ki a legjobb képeket
Világ
Különleges nézőpontból mutatja meg a BudaPartot az idei fotópályázat nyertes alkotása Több mint 130 pályamű közül választották ki a legjobb képeket
vous - 2026.07.28.
Lezárult a BudaPart ötödik alkalommal meghirdetett fotópályázata, amelyre idén több mint 130 alkotás érkezett. A pályázók a városnegyed építészeti formáit, különleges részleteit és vízparti hangulatát örökítették meg. A háromfős szakmai zsűri döntése alapján az első helyezést Bődi Zoltán alkotása nyerte el.

Otthon

Így frissítik otthonaikat a magyarok: a kisebb kiegészítők mellett az ágyak és kanapéágyak iránt is nőtt a kereslet
Otthon
Így frissítik otthonaikat a magyarok: a kisebb kiegészítők mellett az ágyak és kanapéágyak iránt is nőtt a kereslet
vous - 2026.10.15.
A rendszeres otthonfrissítésben a tárolók és a lakástextilek kapják a főszerepet: a JYSK megbízásából készült piackutatás szerint a megkérdezettek 40 százaléka évente vagy gyakrabban vásárol tárolókat, 37 százalékuk pedig lakástextileket. A vállalat magyarországi értékesítési adatai eközben a nagyobb bútorok iránti kereslet erősödését is jelzik: az előző pénzügyi évben az ágykeretek forgalma 45,9, a kanapéágyaké 38,3 százalékkal nőtt az azt megelőző pénzügyi évhez képest. A választásban a személyes tapasztalat is meghatározó: a kutatás résztvevőinek közel fele a kipróbálást fontosabbnak tartja az inspiráló látványnál.