Egyéb kategória

Házilag elkészíthető hajpakolások, amik csodát művelnek a hajunkkal

A boltokban és drogériákban kapható hajravaló csodaszerek nem mindig a leghatásosabbak, ha tökéletes eredményre vágyunk, ráadásul még a pénztárcánkat is rendesen megcsapolhatják. Érdemes néha magunknak elkészíteni a pakolásokat, hiszen ezek nem csak olcsóbbak, de sokszor eredményesebbek is lehetnek!

vous - 2018.07.13.
Házilag elkészíthető hajpakolások, amik csodát művelnek a hajunkkal

Banános mézes pakolás

Dobjunk egy érett banánt a turmixgépbe, adjunk hozzá egy deciliter vizet és egy nagyon kicsi langyos vizet, hogy minél jobban kenhető krémet kapjunk a végén. Ezt vigyük fel a benedvesített hajunkra és tegyünk rá törölközőt. Fél óra elteltével mossuk meg a hajunkat.

Forrás:
pexels.com

Tojásos olivás pakolás

Keverjünk hozzá egy tojássárgájához két evőkanál olivaolajat, még pedig úgy, hogy az olajat apránként adjuk hozzá a tojáshoz. Ehhez a masszához adjunk egy kis tejet, majd az elkészült pakolást vigyük fel a nedves hajunkra, és hagyjuk rajta körülbelül negyed órát. Ezután nincs más dolgunk, mint samponnal alaposan lemosni és már szárítás után is érezhetjük mennyivel selymesebb lett a hajunk!

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Hová menjünk nyaralni?
Világ
Hová menjünk nyaralni?
vous - 2024.05.06.
Minden évben komoly családi dilemma lehet a nyaralás kérdése. Akár hosszabb, vagy rövidebb időre szeretnénk elutazni, szerencsére a közelben is találhatunk rengeteg gyönyörű látnivalót. Strandolás a tengerparton? Városnézés? Vagy mindkettő? Sokféle utazás közül válogathatunk!

Otthon

Egységes és tetszetős összkép – a lakás berendezése elemes bútorokkal
Otthon
Egységes és tetszetős összkép – a lakás berendezése elemes bútorokkal
vous - 2024.04.26.
Az esztétikum, a rendezettség és a harmónia rendkívül fontos egy lakás berendezése szempontjából. Akkor tudjuk igazán jól érezni magunkat otthonunkban, ha nemcsak praktikus és kényelmes, hanem tetszetős is egyben.