Egyéb kategória

Ez a 3 csillagjegy nagyon rosszul időzíti a dolgait

Az, hogy képesek vagyunk-e ráérezni a megfelelő időzítésre, rengeteg mindenen múlik – többek között azon is, hogy mi a csillagjegyünk, ugyanis ez a három asztrológiai jegy képtelen a megfelelő időben a megfelelő dolgot mondani és tenni. Vagyis ez a 3 csillagjegy nagyon rosszul időzíti a dolgait.

vous - 2018.06.24.
Ez a 3 csillagjegy nagyon rosszul időzíti a dolgait

Halak

A Halak a halogatás királya és királynője – soha nem lép időben, mert mindig mindent ötvenszer átgondol, és még akkor sem biztos, hogy megteszi azt, amire végül jutott. Ez azért van így, mert rettenetesen fél a tettei és mondatai következményeitől, ami pedig azzal jár, hogy inkább nem is tesz semmit, elhalasztva minden lehetőséget, ami adódik számára. Sokszor elfelejti, hogy a nem döntés is egyfajta döntés, és rengeteg mindent elszalaszt azért, mert képtelen dönteni.

Kos

A Kosok a Halak teljes ellentétei – nem várnak túl sokat a döntésekkel, mert annyira impulzívak, hogy képtelenek uralkodni az érzéseiken, és azonnal kiül az arcukra minden, amit gondolnak. Nem tudnak időzíteni, nem tudnak várni, és nem tudnak csendben maradni – ha valami kikívánkozik belőlük, akkor annak bizony ki is kell jönnie, mindegy, milyen áron. A Kosok önfejűségük és hirtelen indulataik miatt a legrosszabb időt választják általában mindenhez, ezért sok félreértésbe keverednek.

A cikket olvassátok tovább a ide kattintva >>> a Ridikül.hu oldalán.

Forrás:
Unsplash
Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

5 dolog, ami miatt kislányként szívből gyűlöltétek a húsvétot
Világ
5 dolog, ami miatt kislányként szívből gyűlöltétek a húsvétot
vous - 2025.04.15.

Nem tudom, mikor, de az már biztos, hogy tönkrevágtuk a húsvétot. Nem ünneplünk már otthon, a hagyományok kiveszőben vannak, és azt sem tudnám már megmondani, mikor kezdtek zárt ajtókon kopogtatni a locsolkodók, de az biztos, hogy ez vezetett ahhoz, hogy a locsolók is inkább wellnesshétvégére mentek húsvétolás és locsolkodás helyett. 

Otthon

A WPC burkolat nemcsak szép és tartós, hanem környezetbarát is
Otthon
A WPC burkolat nemcsak szép és tartós, hanem környezetbarát is
vous - 2025.04.18.
Nőként előszeretettel tervezgetünk, ötletelünk, ha a belső terek kialakításáról vagy épp felújításáról van szó. Ugyanakkor legalább ekkora energiát érdemes fordítani a kültéri területekre is, különösen ha például egy teraszt is ki szeretnénk alakítani magunknak, amit az igényeink szerint tudunk használni.