Egyéb kategória

Vegán csokihab abból, amit eddig mindig kiöntöttél – igazi varázslat!

Igazi varázslat, ami a csicseriborsó levével történik, ha eddig ti is kiöntöttétek mindig, tegyetek egy próbát - isteni csoki mousse készülhet belőle. Olyan az egész, mint valami mágia, csodás módon felverhető, és könnyű, selymes mousse készíthető vele, ráadásul egészségesebben, vegán változatban!

vous - 2018.06.23.
Vegán csokihab abból, amit eddig mindig kiöntöttél – igazi varázslat!

A konzerv csicseriborsó jó barátunk, rengeteg tartalmas és egészséges étel alapja lehet, raguk, levesek, burgerek és persze az isteni hummusz fehérjegazdag és allergénektől mentes hozzávalója, ráadásul olcsó és ma már bárhol beszerezhető, csomó időt, munkát és energiát spórolunk azzal, ha konzerves formában vásároljuk, és a felhasználáskor a legelső mozdulat, hogy szűrőbe öntjük, és alaposan lecsöpögtetjük, a lé pedig hopp, el is tűnik a lefolyóban…

Pedig igazi kincs, ugyanis csodás módon úgy viselkedik, mint a tojásfehérje: gyönyörűen fel lehet habbá verni!

Aki kételkedik, az csak egy csipet sót és pici cukrot, valamint 5 percet szánjon rá, hogy meggyőződjön róla, milyen állagú és ízű a csicseri levéből felvert hab, majd ha az eredmény meggyőző, akkor keverje csak össze egy kis olvasztott étcsokival. Az eredmény szerintünk döbbenetes, teljesen könnyű és lágy krém a végeredmény, ami 2-3 óra hűtés után lesz tökéletes, kicsit dermedtebb, selymes mousse állagú, ráadásul vegán, laktóz- és gluténmentes étrendbe is beilleszthető, kellemesen krémes és nagyon csokis.

A csicseriborsó levéből készült könnyű csoki mousse receptjéért kattintsatok ide >>> a Cookta.hu-ra!

Forrás:
Depositphotos

Forrás:
Depositphotos
Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

HorrorWeeks: 666 négyzetméteren kel életre a horrorfilmek világa a KÖKI-ben
Világ
HorrorWeeks: 666 négyzetméteren kel életre a horrorfilmek világa a KÖKI-ben
vous - 2026.10.30.
Október 30-án nyitja meg kapuit a HorrorWeeks a KÖKI Bevásárlóközpontban. A 666 négyzetméteren kialakított, bejárható horrorélmény élethű filmes kellékekkel, hátborzongató figurákkal és részletgazdag díszletekkel várja a látogatókat november 29-ig. A rendezvény a SuperNova Events és az Event Structure közös szervezésében valósul meg, a különleges látványvilágról pedig a magyar filmes kellékgyártó műhely, a WAIK PROPS gondoskodik.

Otthon

Ipari építkezés: a jó szervezés már a tervezőasztalnál kezdődik
Otthon
Ipari építkezés: a jó szervezés már a tervezőasztalnál kezdődik
vous - 2026.10.26.
Egy gyártócsarnok vagy raktár felépítése nagy döntés, amelynek következményei hosszú évekre meghatározzák egy vállalkozás működését. A sikerhez nem elég a jó terv: a műszaki igényeket, a szabályokat, a költségkeretet és a kivitelezés menetét is össze kell hangolni. Ha valamelyik részlet kimarad, annak később ára és időveszteség lehet.