Egyéb kategória

Bravó! Ő Magyarország új konyhafőnöke

Véget ért A konyhafőnök 5. (civil) évada! Kiderült, ki lett a legjobb a mezőnyben! 

vous - 2018.05.04.
Bravó! Ő Magyarország új konyhafőnöke

A döntőbe Böröcz Zsófi és Hódosi Máté került, kettejük között zajlott az óriási hajrá. A döntősök az elődöntőbe jutott volt játékostársak segítségével főztek: egy háromfogásos menüsor elkészítését kapták feladatul, melyre össszen 3 órájuk volt. 

A finalisták a főzés befejeztével felszolgálták az elkészített menürsort, majd helyet foglaltak Fördős Zé, Rácz Jenő és Gáspár Bea zsűritagok mellett, és az asztál közösen hallgatták végig, mit gondolnak az elkészült ételekről. 

Forrás:
A konyhafőnök/Facebook

A zsűri döntött, A Konyhafőnök Zsófi lett!

Zsófi kapta a megtisztelő címet, ő lett Magyarország új konyhafőnöke (immár a 7. – 5 „civil” évad és 2 VIP évad), valamint ő kapta a 10 millió forintot. 

Gratulálunk!

Érdekesség, hogy május 7-étől az előző évadok középdöntősei közül 10-en újra kötényt öltenek és kezdetét veszi a Szuperdöntő hete. (A Szuperdöntőbe kerülő versenyzőkre online lehetett szavazni.) Naponta két versenyző esik majd ki, így május 11-én szintén egy döntőt láthattok majd. A tét akkor is a cím, valamint 10 millió forint, amit ezúttal 5 nap leforgása alatt nyerhet meg valaki – izgalmas, alig várjuk! 

szabó győző

Napi móka: fergeteges paródiát készített Szabó Győző A Konyhafőnök VIP zsűrijéről 

Lassan véget ér A Konyhafőnök VIP, amikor is kiderül, ki lesz a híresség konyhafőnöke. Az izgalmak mellett egy kis mókára is jut idő: Szabó Győző remek paródiát készített a zsűrinek. 

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Különleges nézőpontból mutatja meg a BudaPartot az idei fotópályázat nyertes alkotása Több mint 130 pályamű közül választották ki a legjobb képeket
Világ
Különleges nézőpontból mutatja meg a BudaPartot az idei fotópályázat nyertes alkotása Több mint 130 pályamű közül választották ki a legjobb képeket
vous - 2026.07.28.
Lezárult a BudaPart ötödik alkalommal meghirdetett fotópályázata, amelyre idén több mint 130 alkotás érkezett. A pályázók a városnegyed építészeti formáit, különleges részleteit és vízparti hangulatát örökítették meg. A háromfős szakmai zsűri döntése alapján az első helyezést Bődi Zoltán alkotása nyerte el.

Otthon

Így frissítik otthonaikat a magyarok: a kisebb kiegészítők mellett az ágyak és kanapéágyak iránt is nőtt a kereslet
Otthon
Így frissítik otthonaikat a magyarok: a kisebb kiegészítők mellett az ágyak és kanapéágyak iránt is nőtt a kereslet
vous - 2026.10.15.
A rendszeres otthonfrissítésben a tárolók és a lakástextilek kapják a főszerepet: a JYSK megbízásából készült piackutatás szerint a megkérdezettek 40 százaléka évente vagy gyakrabban vásárol tárolókat, 37 százalékuk pedig lakástextileket. A vállalat magyarországi értékesítési adatai eközben a nagyobb bútorok iránti kereslet erősödését is jelzik: az előző pénzügyi évben az ágykeretek forgalma 45,9, a kanapéágyaké 38,3 százalékkal nőtt az azt megelőző pénzügyi évhez képest. A választásban a személyes tapasztalat is meghatározó: a kutatás résztvevőinek közel fele a kipróbálást fontosabbnak tartja az inspiráló látványnál.