Egyéb kategória

Menő! Hazai arcok tűnnek fel a Converse tavaszi kampányában

Idén tavasszal a Converse elindította Viseld bármivel! kampányát, amelyben négy, népszerű hazai véleményvezér mutatja meg, milyen változatosan lehet kombinálni öltözetünket az idén 110 éves cipőmárkával. 

vous - 2018.04.24.
Menő! Hazai arcok tűnnek fel a Converse tavaszi kampányában

Az immáron második magyarországi márkaboltját megnyitó Converse kiemelt figyelmet fordít arra, hogy üzeneteivel megszólítsa a Z generációt, igyekezve olyan élethelyzetekkel és arcokkal társítani cipőit, amelyekkel könnyen azonosulhatnak a hétköznapokban. Éppen ezért választották nemzetközi márkanagykövetnek az extrém stílusikont, Miley Cyrust (aki idén tavasszal nagy dobásra készül a márkával közösen), a Stranger Things-ből ismert Millie Bobby Brownt és Maisie Williams színésznőt, akit a legtöbben Arya Starkként ismernek.

Objektum doboz

Objektum doboz

Objektum doboz

„Viseld bármivel!”

Az idei év fő üzenete, két alapgondolatot ötvöz. Egyrészt a most futó divatirányzatokkal áll összhangban, miszerint a különböző stílusú darabok is bátran kombinálhatók – például sportosan elegáns.

Másrészt pedig visszautal arra, hogy megjelenésétől kezdve a Converse státusszimbólum, a lazaság, a szabadság megtestesítője mindenki számára, legyen szó bármilyen korosztályról.

Idén először volt arra lehetőség, hogy a hazai márkaképviselet saját nagyköveteket válasszon a tavaszi-nyári kampányhoz. Ezek az együttműködések is a sokszínűséget tükrözik, hiszen négy markánsan különböző, de trendi stílus jelenik meg, négy népszerű, magyar influencer, Nagy Vivien – Fifty Pairs of Shoes, Kőnig Anna – FollowAnna, Cinthya Dictator és Csecse Attila részvételével.

Minket meggyőztek a képek, nézzétek meg ti is! 

Forrás:
CONVERSE

Forrás:
CONVERSE

Forrás:
CONVERSE

Forrás:
CONVERSE
Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Utazás Jordániába
Világ
Utazás Jordániába
vous - 2024.02.13.
Jordánia mesés világ, a legtöbbeknek olyan legendás helyek jutnak róla eszébe mint Petra, Wadi Rum vagy éppen a Holt-tenger.

Otthon

Hogyan maradjon száraz az ágy?
Otthon
Hogyan maradjon száraz az ágy?
vous - 2024.02.13.
A különböző inkontinenciabetegségek a statisztikák szerint a népesség 6-7%-át érintik. A súlyosabb esetekben sajnos a dolog csak kezelhető, illetve szinten tartható, de nem gyógyítható. A vizelettartási képesség romlása által okozott kellemetlenségek elkerülése érdekében fejlesztették ki a különböző vízhatlan lepedőket és matracvédőket.