Egyéb kategória

Ismerjétek meg az új Bűbájos boszorkákat!

Már írtunk nektek arról, hogy hamarosan érkezik a Bűbájos boszorkák című sorozat rebootja. Mostanra az is kiderült, hogy kik fogják alakítani a főbb karaktereket!

vous - 2018.03.07.
Ismerjétek meg az új Bűbájos boszorkákat!

2018 elején még csak annyit tudtunk, hogy az amerikai CW csatorna bekérte a Bűbájos boszorkák folytatásának pilot epizódját. A sorozatról azt tudjuk, hogy a jelenben fog játszódni, három főiskolás nővér történetét mutatja be, akik felfedezik képességeiket, nagy hangsúlyt kap majd a filmben a feminizmus

Az eredeti szereplők, vagyis Alyssa Milano, Holly Marie Combs, Rose McGowan és Shannen Doherty nem lesznek láthatók a rebootban, ez már biztos, ugyanis TV Guide lehozta, hogy kik alakítják majd a három nővért.

 Macy, a legidősebb nővér, amolyan „okos lány” – Madeleine Mantock

Objektum doboz

Mel, a leszbikus nővér – Melonie Diaz

Objektum doboz

Madison, a legfiatalabb nővér, aki még csak most ismerkedik képességeivel – Sarah Jeffery

Objektum doboz

Érdekes, hogy az eredeti szereplők nincsenek elragadtatva, a reboot hírétől. Alyssa Milano szerint túl hamar akarják feltámasztani a sorozatot, Rose McGowan szerint pedig egyenesen ciki, hogy hollywood kifogyott az ötletekből.

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Otthon

Ipari építkezés: a jó szervezés már a tervezőasztalnál kezdődik
Otthon
Ipari építkezés: a jó szervezés már a tervezőasztalnál kezdődik
vous - 2026.10.26.
Egy gyártócsarnok vagy raktár felépítése nagy döntés, amelynek következményei hosszú évekre meghatározzák egy vállalkozás működését. A sikerhez nem elég a jó terv: a műszaki igényeket, a szabályokat, a költségkeretet és a kivitelezés menetét is össze kell hangolni. Ha valamelyik részlet kimarad, annak később ára és időveszteség lehet.