Egyéb kategória

Egyszerűsége mellett nagyon különleges: jambalaya, az amerikai rizses hús

Kiadós, tartalmas, színes, ízekben gazdag egytálétel a jambalaya, ami gyorsan és egyszerűen összedobható, ízlés szerint alakítható. New Orleans jellegzetes fogása, gyakorlatilag egyfajta rizses hús, ami egyetlen edényben készül, paradicsomos, fűszeres, és egyszerűsége ellenére különlegessé tehet egy hétköznapi ebédet vagy vacsorát.

vous - 2018.02.19.
Egyszerűsége mellett nagyon különleges: jambalaya, az amerikai rizses hús

A jambalaya (ejtsd: dzsámbálájá) a spanyol és francia bevándorlók konyhájában született, a helyi alapanyagokkal kiegészülve, és tulajdonképpen egy paella-változatnak is tekinthető. Rizs az alapja, és mindig többféle hús, kolbász és garnéla is kerül bele, emellett pedig a kreol konyha szentháromságának tartott hagyma-paprika-zeller elengedhetetlen belőle.

Igazán színes és fűszeres fogás, amit az úgynevezett cajun fűszerkeveréknek köszönhet. 

amerika

Őrülten vicces törvények, amik még ma is érvényben vannak az USA-ban

Az újvilág számos őrült dolgot adott már nekünk, azonban jogi értelemben is elég elborultak az amerikaiak.

A nálunk kevésbé ismert, de nagyobb boltokban vagy gourmet üzletekben könnyedén megtalálható fűszerkeverék, ami cayenne borsból, fokhagymagraulátumból, szárított és őrölt hagymából, köményből, kakukkfűből és oregánó keverékéből áll, vagyis akár magunk is összeállíthatjuk.

A cikk itt még nem ért véget, a folytatásért kattintsatok a Cookta oldalára!

Forrás:
Depositphotos
Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

HorrorWeeks: 666 négyzetméteren kel életre a horrorfilmek világa a KÖKI-ben
Világ
HorrorWeeks: 666 négyzetméteren kel életre a horrorfilmek világa a KÖKI-ben
vous - 2026.10.30.
Október 30-án nyitja meg kapuit a HorrorWeeks a KÖKI Bevásárlóközpontban. A 666 négyzetméteren kialakított, bejárható horrorélmény élethű filmes kellékekkel, hátborzongató figurákkal és részletgazdag díszletekkel várja a látogatókat november 29-ig. A rendezvény a SuperNova Events és az Event Structure közös szervezésében valósul meg, a különleges látványvilágról pedig a magyar filmes kellékgyártó műhely, a WAIK PROPS gondoskodik.

Otthon

Ipari építkezés: a jó szervezés már a tervezőasztalnál kezdődik
Otthon
Ipari építkezés: a jó szervezés már a tervezőasztalnál kezdődik
vous - 2026.10.26.
Egy gyártócsarnok vagy raktár felépítése nagy döntés, amelynek következményei hosszú évekre meghatározzák egy vállalkozás működését. A sikerhez nem elég a jó terv: a műszaki igényeket, a szabályokat, a költségkeretet és a kivitelezés menetét is össze kell hangolni. Ha valamelyik részlet kimarad, annak később ára és időveszteség lehet.