Egyéb kategória

Megvan az év színe, és imádni fogjuk!

Intenzív és fantáziadús – így jellemzi a Pantone a 2018-as év színét, a lilát. Igen, a greenery, azaz a lombkoronazöld után éles váltás történt, jön az ultra violet fantázianévre hallgató lila! 

vous - 2017.12.07.
Megvan az év színe, és imádni fogjuk!

Mint tudjátok, a Pantone minden év végén kihirdeti, – szerintük – melyik lesz a következő év slágerszíne. A divatipar apraja-nagyja izgatottan várja ezt a hírt, ez ugyanis erőteljesen kihat a divat világára. A tavalyi nyertes a greenery névre hallgató lombkoronazöld volt, amin sokan meglepődtek, pedig a világban történő változások miatt számítani lehetett rá. Hiába a megannyi cikk és hájp, a zöld bizony nem lepte el a boltokat – legalábbis nem úgy, mint például a 2015-ös nyertes, a marsala.

Az idei év befutója, az ultra violet lila, a Pantone 18-3838 TCX kód alatt található meg, Leatrice Eiseman, a Pantone Color Institute vezetője pedig elárulta, mi van mögötte:

„Az ultra violet eredetiséget, egyediséget és előrelátó gondolkodásmódot jelez” – nyilatkozta a The New York Timesnak, és hozzátette, olyan színt szerettek volna választani, ami reményt és felemelő üzenetet hordoz magában. Mi imádjuk, és kíváncsian várjuk, mennyire rabolja el a hazai nők szívét, akik mivel legtöbben tél valamint nyár típusba tartoznak, bátran viselhetik majd! 

Forrás:
Pantone
Objektum doboz

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Különleges nézőpontból mutatja meg a BudaPartot az idei fotópályázat nyertes alkotása Több mint 130 pályamű közül választották ki a legjobb képeket
Világ
Különleges nézőpontból mutatja meg a BudaPartot az idei fotópályázat nyertes alkotása Több mint 130 pályamű közül választották ki a legjobb képeket
vous - 2026.07.28.
Lezárult a BudaPart ötödik alkalommal meghirdetett fotópályázata, amelyre idén több mint 130 alkotás érkezett. A pályázók a városnegyed építészeti formáit, különleges részleteit és vízparti hangulatát örökítették meg. A háromfős szakmai zsűri döntése alapján az első helyezést Bődi Zoltán alkotása nyerte el.

Otthon

Így frissítik otthonaikat a magyarok: a kisebb kiegészítők mellett az ágyak és kanapéágyak iránt is nőtt a kereslet
Otthon
Így frissítik otthonaikat a magyarok: a kisebb kiegészítők mellett az ágyak és kanapéágyak iránt is nőtt a kereslet
vous - 2026.10.15.
A rendszeres otthonfrissítésben a tárolók és a lakástextilek kapják a főszerepet: a JYSK megbízásából készült piackutatás szerint a megkérdezettek 40 százaléka évente vagy gyakrabban vásárol tárolókat, 37 százalékuk pedig lakástextileket. A vállalat magyarországi értékesítési adatai eközben a nagyobb bútorok iránti kereslet erősödését is jelzik: az előző pénzügyi évben az ágykeretek forgalma 45,9, a kanapéágyaké 38,3 százalékkal nőtt az azt megelőző pénzügyi évhez képest. A választásban a személyes tapasztalat is meghatározó: a kutatás résztvevőinek közel fele a kipróbálást fontosabbnak tartja az inspiráló látványnál.