Harry herceg és Meghan Markle eljegyzésének bejelentése után a pár egy hosszú interjút adott, amiből többek között kiderül a lánykérés minden apró részlete.

Harry herceg és Meghan Markle eljegyzését november 27-én jelentették be hivatalosan. A közlemény kiadása után a pár a Kensington-palota kertjében fogadta a sajtót, majd interjút is adtak a Guardiannak, amelyben elmesélték az eljegyzés történetét.
Az eljegyzés november elején történt a Kensington-palota kertjében, egy átlagos este, sütögetés közben.
Egy csodálatos meglepetés volt számomra, nagyon édes volt, természetes és romantikus!
– mondta Meghan, aki azt is elárult, hogy Harry herceg letérdelt elé, mikor feltette a nagy kérdést. Sőt, annyira izgatott volt, hogy nem bírta kivárni, amíg Harry befejezi, azt kérdezgette tőle, mikor mondhat már igent.
Harry herceg és Meghan Markle két éve alkot egy párt, és elmondásuk szerint soha nem töltöttek két hétnél hosszabb időt egymás nélkül.
Az interjúból az is kiderül, hogy
Harry herceg saját maga tervezte az eljegyzési gyűrűt,
és Diana hercegnő ékszergyűjteményéből származó gyémántokat is tartalmaz.
Meghan Markle már többször is találkozott Erzsébet királynővel, és elmondása szerint rendkívül felemelő érzés volt, főleg, hogy már nagymamaként is megismerhette a királynőt.
A teljes interjút alább megnézhetitek!