Egyéb kategória

Jött, látott, győzött, de meggyőzött? A zoknicsizma a tél slágere

2017 telének egyik legmegosztóbb cipőtrendjét nem igazán kell bemutatni: tele vannak vele a ruhaüzletek. Mi a VOUS-n szívesen figyelmeztetünk arra, hogy olyan darabokat vásároljatok, amit maximálisan ki tudtok használni, vagy több szezonon keresztül viselhetitek. A – látszólag – zoknival vagy harisnyával összekombinált csizmáról viszont megjósolni sem tudjuk, viselhetjük-e majd jövőre is.

vous - 2017.11.23.
Jött, látott, győzött, de meggyőzött? A zoknicsizma a tél slágere

Hogyan viselhetjük 2017-ben?

Amikor először a zoknicipőkről írtunk, nem pontosan azt a verziót mutattuk be nektek, amelyről most éppen minden szól. De ha egyszer ez a verzió futott be, akkor nézzük, hogyan viselik mások.

  • Valójában ez a fajta cipő csak nagyon keveseknek áll igazán jól: azoknak, akik a szupermodellekhez hasonlítanak testfelépítésben, azaz magasak, vékonyak és tökéletes gazellalábúak.
  • A legegyszerűbb ruhával vagy szoknyával kombinálni őket. A legszebben akkor mutat, ha a szoknya vagy a ruha a térd fölé ér.
  • Viselhetitek 7/8-os farmernadrággal, de arra figyeljetek, hogy a lábszáratok sose villanjon ki a nadrág és a csizma szára között.
  • Ha mégis kivillan, akkor az testszínű legyen.
  • A vagányabb összhatásért viseljétek bőszárú farmerral. A farmer érjen a csizma száráig, az igazi harisnya, amit viseltek hozzá legyen pont olyan színű, mint a cipő vagy a nadrág.
  • Midiszoknya és pulcsi kombóval viselve is vagány az összhatás, itt is a testszínű láb villanása az ideális.

Legyen elég a szabályokból, beszéljenek inkább a fotók!

Objektum doboz

Objektum doboz

Objektum doboz

Objektum doboz

Objektum doboz

Objektum doboz

Objektum doboz

Combcsizma vagy bakancs? 3 magyar divatblogger elárulja, melyik az idei tél slágerdarabja!

Őszi bakancslista – 5 csizmatrend, ami hódítani fog idén

Ha az idei őszi–téli trendekre gondolunk, sok jelző eszünkbe juthat, a visszafogott azonban nincs köztük. Ezt támasztja alá a szezon csizmadivatja is, amely a visszatérő kedvencek mellett nem kevés extravagáns darabot és különleges fazont tartogat számunkra.

Kattintsatok ide! Kezdődjön a csizmamustra!

Ajánlott cikkek